Itt találod az összes cikket a „Bajai SZC” témában!
A kutyás bemutatót, füst-sátort, motor szimulátort, elektromos kisautót, a hőkamerákat nagy érdeklődés kísérte, ám igazi, felnőtteket és gyerekeket egyaránt elkápráztató programnak a kutyás bemutató bizonyult.
A Bajai SZC Kalocsai Dózsa György Technikum és Kollégium ünnepélyes alkalmának a Nagyasszonyunk Katolikus Iskola aulája adta méltó helyszínét.
A Dózsa György Technikum és Kollégium és a Kossuth Zsuzsanna Technikum egyaránt a Dózsa Asztrik téri épületében rendezte be interaktív kiállítását.
Péntek délután elballagtak a Bajai SZC Dózsa György Technikum és Kollégium végzős diákjai. A legjobbak jutalomban részesültek – névsorukat is közöljük cikkünkben, amelyet képgalériával és a hozzátartozók köszöntését, gratulációit megörökítő, beágyazott videóval illusztráltunk.
Mielőtt a búcsúzók szélnek eresztették a középiskolás éveiket jelképező lufikat, az igazgató jutalmakat adott át a kiemelkedő teljesítményt nyújtott tanulóknak, utána pedig virágokkal borították el őket szeretteik – nézzék meg e megható pillanatokat videónkon!
Diákok és a tanárok egyaránt felszabadultabbak a járványügyi korlátozások feloldása óta.
A cél az, hogy a tanulók bármilyen szakmában az alapokat olyan szinten tudják az iskolában megtanulni, hogy az adott munkahely speciális ismereteire való belső felkészítés után rögtön eséllyel tudjanak indulni, mint munkavállalók.
A Dózsában május 10-én, hétfőn kezdődnek az írásbeli szakmai és gyakorlati vizsgák, amelyre szintén a járványügyi helyzetnek megfelelően készülnek: a szakmai vizsgán megfelelő távolságot tartva, kiscsoportokra bontva dolgoznak majd a diákok.
A járvány miatt rendhagyó körülmények közt zajlottak, zajlanak mind az írásbeli, mind a gyakorlati szakmai vizsgák is. A Kossuthból hat, a Dózsából tizenhét szakmában lépnek a munkaerőpiacra a szakképzésben tanuló végzősök a záró megmérettetés után. Az utolsó vizsgákat kedden tartják.
Az 58 ágazati és 21 felnőttképzésben érettségiző mellett 7 külsős is a Bajai SZC kalocsai Dózsa György Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma égisze alatt tesz érettségi vizsgát ebben az évben.
A Bajai Szakképzési Centrum két kalocsai tagintézménye, a Bajai SZC Kossuth Zsuzsanna Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája és a Bajai SZC Kalocsai Dózsa György Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma pénteken délelőtt tartott pályaorientációs napot a Dózsa Asztrik téri épületegyüttesének dísztermében és tantermeiben.
A keringő mindent vitt, a közönség számára ezek voltak a leginkább lélekemelő percek, pillanatok.