2022. 01. 21. péntek
Ágnes
: 357 Ft   : 315 Ft Benzin: 480 Ft/l   Dízel: 480 Ft/l   Írjon nekünk

Vitték a céges laptopot, bélyegzőket is – Nyolc napon belül gyógyulnak Loibl sérülései

Illés György Cinó  |  2015. 11. 02., 10:35

A kapott rúgások miatt a lengőbordájában és a combjaiban érzett fájdalomra panaszkodott Loibl László a Korona Rádió vele készült interjújában, miután portálunkon szombaton hírt adtunk a cégvezetőt péntek késő este ért támadásról, de komolyabb baja szerencsére nem történt. Szombati cikkünket több okból kifogásolta nyilatkozatában, majd elmondta a támadás részleteit, és beszámolt a károkról is. Loibl megfélemlítést, bosszút sejt az eset indítékai közt, de mint elmondta, nincs kétségbe esve, nem tudták megtörni, a jövőben pedig meg fogja védeni magát az ilyen támadásoktól.

A nyilatkozatban kitért előző nap publikált írásunkra is, amelyet kárörvendőnek minősített, továbbá nehezményezte, hogy abban olyan részleteket is megírtunk az esetről, amelyet szerinte csak rendőrségi jegyzőkönyvből ismerhettünk, és ezek közlésével hátráltattuk a nyomozás érdekeit. Az ügyvezető valószínűsítette, hogy emiatt jogilag fog föllépni cikkünk ellen, noha nyilatkozatában lényegében ugyanazokat az információkat mondta el, amelyeket mi is közöltünk.

A támadásra Loibl László így emlékezett vissza: Tíz előtt valamivel a dolgozószobájában, laptopja előtt ülve nézte a televízióban Michael Flatley táncát, amikor fölpillantva egy símaszkos alakot látott, aki gázspray-vel próbálta őt lefújni, majd ököllel arcába ütött. A támadó társa ekkor a hajánál fogva, székestől földre döntötte Loiblt, majd hárman rugdalni kezdték a cégvezetőt. Mindez lezajlott fél perc alatt, majd távoztak a támadók.

Figyelemre méltó részlet, hogy az elkövetők egyáltalán nem beszéltek, sem egymáshoz, sem Loiblhoz.

Cégadatok, bélyegzők a rablóknál

A rablók a kezük ügyébe eső értékeket magukkal vitték, de nem kutattak, nem keresgéltek, hanem csak távozásuk közben útjukba eső, értékesnek vélt holmikat vitték el – derült ki a cégvezető által elmondottakból. Az eltulajdonított dolgok közt volt Loibl aktatáskája is, benne a céges bélyegzőkkel, a szintén céges laptoppal és telefonnal, de elvitték a cégvezető tárcáját is, benne minden iratával és bankkártyáival. Ez utóbbiakat természetesen azonnal letiltotta, föltehetőleg a telefon SIM-kártyájával együtt.
Az elhangzottakban nem esik szó annak a laptopnak a sorsáról, amelyet Loibl a támadáskor épp használt.


Forrás: Korona Rádió

Mi korábban két eltulajdonított laptopról tudtunk, de ha a személyes laptopját otthagyták, holott ott volt az asztalon az ütlegelt áldozat mellett, miközben a munkahelyi gépet – rajta föltehetőleg érzékeny cégadatokkal – elvitték, akkor fölvetődhet, hogy épp az ezen tárolt adatok megszerzése/eltüntetése lehetett a rablók célja.
Loibl ugyanakkor elmondta: olyan, a rablók számára értéktelen dolgot is elvittek, mint a smart TV-jének vezérlő konzolja, amely a vevőegység nélkül használhatatlan.

Ebből ő azt a következtetést vonta le, hogy a tényleges cél a megfélemlítés volt, és a fölsorolt tárgyakat csak álcából vitték el a támadók.

8-10 évet is kaphatnak az elkövetők

Érzékelhető kárörömmel nyilatkozta Loibl, hogy támadói elszámolták magukat, mert amíg a könnyű testi sértés és a magánlaksértés csak másfél éves büntetést vonhatna maga után, így, az „álcaként” eltulajdonított vagyontárgyakkal már csoportosan elkövetett rablás lehet a vád az elkövetők ellen, amelynek büntetési tétele legalább nyolc év.

Szó volt az interjúban cikkünknek egy valóban szerencsétlen megfogalmazásáról is, amely szerint „Az ajtó nyitva volt”. Természetesen nem saroktól sarokig tárt ajtókkal várta Loibl a bűnözőket, és mi nem is kívántuk ezt sugallni, hanem a valóság az, hogy a cégvezető ajtaja nem volt kulcsra zárva. [Cikkünk e nem kellőképp szabatos mondatát időközben, Loibl László szombat esti, munkatársunkat e hibára figyelmeztető telefonhívása nyomán mi is pontosítottuk – A szerk.]

Biztonságosnak tartott környék

Mint mondta, nyolc éve lakik ebben a lakásban, és sohasem zárta az ajtaját, csak lefekvés előtt éjszakára, mivel sorházi lakás lévén, a sok szomszéd közelsége miatt nem érzékelte a fenyegetettséget az egyébként is nyugodt, biztonságosnak tartott környéken.

Tény azonban, hogy ezen a környéken nemrégiben is volt egy betöréssorozat, és korábban is többször történtek a környékben a lakásokba való behatolással elkövetett vagyon elleni bűncselekmények. Ehhez hasonló súlyú, a tulajdonos bántalmazásával járó esetről azonban eddig nem értesültünk.

Amint Loibl László nyilatkozott, saját magát is meglepte, hogy pánik helyett „jeges nyugalommal” élte át az atrocitást és az utána következő, hajnal fél négyig tartó rendőrségi kihallgatás fáradalmait.

Bosszú?

A vele történteket „az országban és helyben uralkodó gyűlölet-viszonyok” számlájára írta Loibl. A cégvezető sajnálkozását fejezte ki, amiért a nézetkülönbségeket értelmes vita helyett ordítással, erőszakkal intézzük el. Katasztrófa, ahová ez az ország jutott – fogalmazott.

Kérdésre válaszolva elmondta:

a támadást bosszúnak érzi, és úgy vélte, a rendőrség is hasonlóan gondolhatja, mivel a bűncselekmény bizonyos részletei nem utalnak tipikus rablótámadásra.

Nem ijedtem meg, sőt még eltökéltebb vagyok! – zárta Loibl László a rádió riporterének adott nyilatkozatát. A cégek rendbetételét folytatja, és korábbi döntései mellett is kiáll: akinek nincs ott a helye, annak nem kell ott lennie – zárta gondolatait a cégvezető, nyilvánvalóan az általa elbocsátott munkavállalókra utalva.

A cégvezetőt mi is próbáltuk megkeresni, azonban legnagyobb sajnálatunkra portálunknak nem volt hajlandó nyilatkozni, és kijelentette, hogy ez a jövőben is így marad.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!
Ehhez a cikkhez 16 darab hozzászólás érkezett. A kommentekhez gördítsen lejjebb.
Hozzászólások (16 db)
Mihály
2015-11-04 09:33:37
Városházán hallottam, a Bálint külön nyomoztat milyen céges papírok tűntek el a Loibl házából, mert már ő sem hisz senkinek, úgy érzi átverik. Kérdés: Miért kell hazavinni fontos szerződéseket? Miért nem lehet végre tisztességesen, átláthatóan dolgozni értünk, lakókért? (Főleg annyi pénzért!)
Csakegy Kalocsai
2015-11-04 09:16:28
Reggel a piacon többen azt beszélték, hogy a Loibl Laci jobban tenné csöndbe maradna, mert ez a sok riport és magyarázat miatt gyanús az ügy. Ja és azt nyilatkozza, hogy a DRÁGA óráját és telefonját nem vitték el a támadók... hát ez sem az emberek együttérzését váltotta ki. Mindenki tudja, hogy 600.000-et keres. Miért kérkedik a drága holmijaival?
Lufi
2015-11-03 09:46:40
Nagyon jó a bácsmegye cikke is ezzel kapcsolatban. felteszi a kérdéseket rendesen.
Kalotroll
2015-11-03 09:35:15
Azt mondta az interjúban, hogy megerősítette abban ez az ügy, hogy folytatni fogja a munkát? Még mindig van akit ki akar rúgni?
Maximus
2015-11-03 12:12:32
Mi mást mondana???
Lufi
2015-11-03 09:20:07
Nagyon jó a bácsmegye cikke is ezzel kapcsolatban. felteszi a kérdéseket rendesen.
Ágika
2015-11-03 08:03:30
Ez az egész bűzlik, mint a Tiszta kézzel szlogen. Arról is bebizonyosodni látszik, hogy hazugság volt, szerintem itt sem lesz másként.
Sutyi
2015-11-02 18:27:50
Jól megrendezett előadás. A művésznő adott az "új műsorhoz új férfi kell". Az igazmodásról volt kitől tanulni. Csak emlékeztetni szeretnék arra hogy mennyire biztonságos az a város rész melyről az Úr beszél. a nyár elején a környéken nem is oly mesze A Tóth Mike úttól több betörés is történt, fényes nappal. Az hogy sötétedés után nyitva hagyjam a lakásom ajtaját csak két oka lehet,vagy elfelejtettem rázárni, vagy várok valakit. A másik ha valakit elakarnak verni főleg hárman annak azért igen komoly látszta van. Különösebb dolgot nem raboltak el. Tudom hogy rengetegen utálnak és megverésemre készülek. Mit csináljak? Rendezek egy műsort hogy sajnájanak eggyütt érezzenek velem. Tudom hogy Kalocsán az emberek amikor szavazni kell mi alapján döntenek. Keresztény város ugyan,de annak idején is az SZDSZ-re voksoltak, jó keresztényhez illően. Létezik még jelenleg egy semmilyen tásulat, de egy ilyen bizonytalan szavazó tábor mellett akár még befutó is lehet. Így már adva is lehetőség új párt befutására. Legyünk megint az ország egyetlen olyan városa ahol adva a lehetőség egy új pártnak, ezzel eggyütt Nekem és a művésznőnek komoly lehetőgei lehetnek. Jól szervezett politikai játszma ez, hisz tanítónk meg mondata "hazudtunk éjjel meg nappal", most ezt kell tennem még akkor is ha kicsit azért fályt az a pofon.
Joco
2015-11-02 18:26:26
Sajnálom ami történt,de!!! És sok mindenkiben felmerül ez a de! Sok kérdést tudnék feltenni ami ennek a helyzetnek a logikusságát felveti. De nem teszem mert tudom hogy nem csak en gondolom igy.
ForzaKalocsa
2015-11-02 12:16:01
Laci, nagyon sajnálom ami Veled történt! Az erőszak minden módját mélységesen elítélem és remélem elkapják a tetteseket és azok elnyerik méltó büntetésüket.
De!!! Ahogy kezeled az ügyet, vagdalkozol, vádolsz, csak azért mert valakik végzik a munkájukat - mint ahogy állítólag Te is -, az nem szép dolog!

Tudomásul kell venned, hogy közszereplő vagy, a város teljes vagyona rád van bízva, ilyetén a médiát is jobban érdekled! Hozzáteszem hasonló esetben egy nálad sokkal ismeretlenebb ember esetét is lehozz a média!

Azt sem tartom szerencsésnek, hogy a veled történteket próbálod olyan kontextusba helyezni, mint ha annak bármilyen országos, vagy helyi politikai vetülete lenne! Igaz az elmúlt egy évben sokat tettél azért - a polgármester ígéreteit megszegve -, hogy sokan ne szívleljenek a városban. Szerinted ez a dolgok rendje, nekik egzisztenciák, sorsok múltak rajta!

DE!!! Mégegyszer hangsúlyoznám, hogy bárki is volt, bármi is motiválta, rohadjon meg az ilyen állat, kapják el és kapja meg a méltó bűntetését!!!

Neked meg jobbulást kívánok!
geronimo
2015-11-02 17:14:18
Teljesen egyetértek ForzaKalocsa-val! Ha elütnek egy biciklis nénit, vagy betörnek egy boltba, másnap vezető hír a helyi médiában. Miért lenne másképp Loibl úr esetében? Azt pedig, hogy mit írnak róla, egy módon tudja befolyásolni: nyilatkozik az újságírónak!
Kalotroll
2015-11-02 12:14:53
Én sem látok az ominózus cikkben kárörvendést! Egy egyszerű tényszerű beszámoló a történtekről.
Bár nem a szívem csücske az úr, de azért ez tényleg erős volt.
Szomorú, hogy ide jutott Kalocsa közélete, de szerintem nem most kezdődött ez. A '90-es évek óta bevett gyakorlat volt a városban az ellenségnek tekintett emberek morális és egzisztenciális kicsinálása, megalázása, névtelen feljelentésekkel való zaklatása. (Ebben a műfajban a rossznyelvek szerint doktori címet is szerezhetne a jelenlegi áldozat)
Ezekről a dolgokról nagyon nem beszélt sokáig senki, az áldozatok inkább elmentek, elüldözték őket. Egy évvel ezelőtt újra láthatóvá vált a gyűlölet, amikor többeket az utcán megfenyegettek, a jelenlegi városvezetéshez köthető személyek, majd egy éven keresztül folytak a leszámolások. Azt gondolom, hogy ennek a folyamatnak a következménye volt ez a válasz.

De lehet mindenki téved és csak rosszkor volt rossz helyen Loibl úr! Erre remélem választ kapunk nemsokára.

Mikor lesz ez a város végre békés élhető város ezek után?
Tibko
2015-11-04 04:33:23
Nagyon jo tomor osszefoglalas....milyen tortentet is varunk el ugyanazoktol a tehetsegtelen szereploktol?
Erthetetlen mitol lenne jobb ez a folytatasos trotenet ugyanazokkal a foszereplokkel..............
Csakegy Kalocsai
2015-11-02 12:00:50
Az "gáz", ami a Loibllal történt, de ő úgy nyilatkozik, mint egy fenyegetett politikus. Ha polgármester lenne, akkor jó a határozott beszéd, hogy nem lehet eltántorítani a terveitől és még elszántabb. Mire ez a nagy fogadkozás? Sok a kérdés és még több a verzió! Reméljük kiderül az igazi indíték és az is hogy kié volt az ötlet. A támadást és a bűnösöket elítélem nagyon, de az igazgató nyilatkozata sok kérdést vetett fel bennem.
Pumukli
2015-11-02 11:55:18
Kárörvendő??? Miről beszél ez???
A rádió meg így alákérdez, hogy egy épp közsajnálatban álló ember elmondassa búját baját egy egyébkénti versenytársról???
Ezzel ki és mit akart elérni???



Sutyi
2015-11-02 11:32:38
Történt ami történt, valószínű nem oknélkül. Azóta az érintett személy nyilatkozott a korona rádióban. Szó ami szó A nyilatkozat minősíti a személyt. A normális ember egy ilyen esemény után elgondolkodik mit is tettem és főleg mit amit nem vagy nem úgy kellett volna. Az az üldöztetés amit Ön végez föleg a fiatalok körében az egyszerűen undorító. Azt hiszi hogy Ön mindenhez ért pedig nagyon téved Egyszer már a tükröt nem mások felé kellene fordítania, hanem magafelé és jól megnézni kicsoda is aki benne látható. Az üldöztetésről pedig annyit, tanuval tudom igazolni hogy amikor SZDSZ -vezér volt kiket és hogyan küldött padlóra.

videok  legfrissebb videók

2019. 08. 09., 11:29
Terefere Pécsi Viviennel. Interjúalanyaink: kalocsai kötődésű, tehetséges fiatalok. Téma: vágyak, álmok, tervek, alkotások, aktualitások. Viven első beszélgetőtársa 18 éves koráig élt városunkban, amelynek közvéleménye röplabdacsapatunk erősségeként ismerhette meg őt. De mi van vele most, egy jó évtized után? Meg fognak lepődni!

Még több friss hír

2022. 01. 19., 14:00
Indulnak a választási előkészületek. A kampány hivatalosan a február közepén kezdődik, ám az eseményre nem csak a pártoknak és a választóknak, hanem a lebonyolító szerveknek is föl kell készülniük. A kalocsai Választási Iroda felhívást tett közzé a szavazatszámláló bizottságokba való jelentkezésre.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2022. 01. 21., 16:19
Ahogy azt már a kormány bejelentette, az átoltottság további növelése és a járvány újabb hullámai elleni védekezés érdekében február 15-től oltási igazolvánnyá alakul a védettségi igazolvány. Még >>>
2022. 01. 21., 12:10
Ahogy Európában is egyre több tapasztalat gyűlik össze az omikronról, Németország vezető virológusa is korrigálni látszik álláspontját. Szerinte már ki lehet jelenteni, hogy ez a variáns általában kevésbé súlyos megbetegedést okoz, mint elődei. Még >>>
2022. 01. 21., 09:57
2021 májusában a Kalocsai Innovációs és Közművelődési Központ közreműködésével Kalocsa is csatlakozott a Digitális Jólét Programhoz, melynek célja az volt, hogy a kalocsai önkormányzat területén minél magasabb szintű okos városfejlesztések valósulhassanak meg - írja dr. Filvig Géza közösségi bejegyzésében. Még >>>
2022. 01. 21., 09:16
Várhatóan 2022. 01. 26-ig a Tomori Pál utca gallyazási munkálatai folytatódnak. Még >>>
2022. 01. 20., 18:02
Gyopáros Alpár kormánybiztos úr már második alkalommal érkezett körzetünkbe annak érdekében, hogy a vezetése alatt álló Magyar Falu Programról személyesen tájékoztassa településeink polgármestereit. Még >>>
2022. 01. 20., 09:36
Az utóbbi hat évből négyben hullott hó a világ legnagyobb sivatagában, de 2017. előtt 1979. óta nem volt ilyen. Nálunk a meteorológusok cudar hidegre figyelmeztetnek. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK

hirdetés