Necrolog az Öreg Tölgyért 2. rész – Gerenda vagy zsindely, bölcső, asztal, koporsó? A tölgy egyaránt kiváló!

Amint arról helyszíni videókkal színesített cikkben is beszámoltunk, Kalocsa városa szegényebb lett egy köztiszteletnek örvendő, ős öreg lakójával, de cserébe nyert vagy 15 tonna faanyagot.

Mi legyen a sorsa ennek a származása miatt sem közömbös faanyagnak, amely ráadásul – tölgy lévén – a legtartósabb szerkezeti faként, bútorfaként, vagy szobrászati célra is alkalmas? Ki, és milyen eljárás során dönthet erről? – Az Érsekkert bejáratánál állott öreg tölgy emlékére írott cikkünk második részében ezekre a kérdésekre keresem – és kérdezem olvasóinktól – a válaszokat. SZAVAZZON!

Ha tegnap, cikkünk első részében azt írtuk, hogy a kalocsaiak helyzete emlékeztet az unokáéra, akinek nem szóltak, ezért lekéste a nagyi eutanáziáját, most azt mondhatnánk, mai kérdéseink arra hasonlítanak, mint amikor a kannibál törzsben a kisfiút megkérdik: mi legyen a nagyiból? Sült, vagy alkalomhoz illően toros káposzta?

A hasonlat morbid, de épp ezért alkalmas az Öreg Tölgyet szerető, tisztelő kalocsaiak érzéseinek kifejezésére, amikor a vén tölgyfa váratlan kidöntése után arról kell dönteni:, hogy mire használjuk föl a szép tölgy faanyagot, hogy a legméltóbban maradhasson meg az utókornak abból, ami még tovább dacolhat belőle az idővel?
Hiszen műemlék épületeinkben rendkívül tartós épületfaként, bútorok, burkolatok alapanyagaként, szobrászfaként egyaránt megállhatná a helyét.
Illetve másfelől: hogyan állítsunk emléket magának a fának?
És egyáltalán:

KI DÖNTHET ILYEN KÉRDÉSEKRŐL?

Annak eldöntése is, hogy mi legyen a fa anyagának és emlékének sorsa, alapvetően önkormányzati hatáskör, mivel ő a tulajdonos, hasonlóan a másfél évvel ezelőtti terítékhez, amelyet az akkori hírek szerint a Parkgondozó Kft. – utcabútorok készítése és javítása céljára – fűrészáruként szakszerűen betárolt.
Erre kb. 100 évig elég is kell, hogy legyen…

Azonban ennek az egyedi fának az esetében egy kicsit árnyaltabb a kép:

A DOLOG EGYSZERI ÉS MEGISMÉTELHETETLEN VOLTA, VALAMINT AZ ÖSSZES VÁROSLAKÓ MÉLY ÉRZELMI ÉRINTETTSÉGE MIATT TELJESEN INDOKOLT (LETT) VOLNA A LEGSZÉLESEBB RÉTEGET BEVONNI A DÖNTÉS ELŐKÉSZÍTÉSÉBE.

Mi legyen belőle?

Szobor legyen, vagy inkább látható épületfaelemekként hasznosuljon közhasználatú terekben? Kiadja akár mindkettőt…
Hol álljon, ha szobor lesz? Van, aki szerint valami monumentális szobrot kellene belőle faragni.
De kit, mit ábrázoljon?
Mások szerint a faanyag értékét is számításba kell venni – több milliós nagyságrendről beszélünk –, akár értékesíteni is lehetne, ismerve az önkormányzat nehéz anyagi helyzetét.

Jómagamnak az is megfordult a fejemben, hogy a felújítás előtt álló műemlék épületeinkben kellene fölhasználni őket, ahol tömörfa éklépcsőktől kezdve födémelemekig, korlátokig, burkolatokig, kapukig, ajtókeretekig és ajtókig számos fontos részlethez alkalmas lenne az anyag.
Ami bizonyos: ez volna a leghosszabb időre szóló felhasználás, a legtartósabb épületfáról lévén szó.

Ez a hasznosítási forma nemcsak megtakarítást eredményezne a felújítási munkáknál, hanem magasabb színvonalú megvalósításhoz, mívesebb végeredményhez vezetne – mivel ennek híján valószínűleg kompromisszumok születnének az anyaghasználat terén –, és, ami a legfontosabb,

AZ ÖREG TÖLGY SZELLEME ÁTJÁRNÁ A MEGÚJULÓ ÉPÜLETEKET,

hozzáadva a saját bölcsességét a „kalocsai történethez”. Ráadásul így élvezhetnék utódaink a legtovább az áldásait. Persze, ezt a döntést is hozzáértők vizsgálatának kell megalapoznia.

Mások viszont egy faszobor állításában látnák a jó megoldást, mivel a művészi hozzáadott érték révén

A SZOBRÁSZATI FELHASZNÁLÁS MAGASZTOSABB, MINT A ÉPÜLETFAKÉNT VALÓ BEÉPÍTÉS.

Bár megjegyzem, hogy a kettő nem zárja ki egymást, sőt, ennyi faanyag még meg is osztható a többféle felhasználási mód közt.
Az is kérdés, hogy ott, helyben hogyan emlékezzünk meg Róla?
Hiszen

VALAMIFÉLE EMLÉKET BIZONYÁRA SOKAN LÁTNÁNAK SZÍVESEN AZ ÖREG TÖLGYRŐL, AKI TÖBBÉ NEM FOGADJA MÁR AZ ÉRSEKKERTBE ÉRKEZŐKET.

Fölvetődik, hogy épp a faanyag felhasználásával lehetne mementót állítani a helyszínen, azonban ez ellen szól, hogy ott még, ha így-vagy úgy meg is próbálnánk megóvni, akkor is előbb kezdené ki az idő vasfoga, ráadásul a rongálásoknak is jobban ki lenne téve. Ezért, ha szobor vagy dombormű készülne belőle, akkor is megfontolandó volna a részben vagy egészében beltéri elhelyezés.

A legfrissebbek:
Mai hírek szerint az itt feszegetett kérdéseket valaki(k) már el is döntötte/ék, legalábbis egy médiaorgánum híre szerint. A médium úgy tudja, hogy egy szobor állítását jelölték meg választott célként, amelyet ott állítanának föl, ahol a fa állt, és a szobor javasolt témáját is meghatározták már.
Mivel azonban továbbra is úgy gondolom, hogy ehhez hozzászólni nem csak választott képviselőink útján (SE) van jogunk, ráadásul hivatalos formában ezt a hírt egyelőre nem erősítették meg portálunk felé, ezért az alábbiakban a hírek ellenére mégis fölteszem kérdéseimet olvasóinknak. Az eldöntendő kérdések tehát:

• Készítsünk-e valami különleges, monumentális szobrot a rönk extrém méreteit kihasználva?
• De akkor az kit, vagy mit ábrázoljon?
  Például magának a fának is emléket állíthatunk, de akár a kert atyjáról, Haynald Lajosról is megemlékezhetünk, bár az ő kalocsai székfoglalásakor, 1867 áprilisában a fa már vagy ötvenéves volt. (Körülbelül, mint most a Szelidi-tónál a buszmegálló mögött állók!)
• Ha szobrászkodni akarunk belőle, akkor kültéri, vagy beltéri – tartósabb – alkotás legyen? Esetleg az eredeti helyszínre állítsuk vissza?
• Hogyan állítsunk mementót magának a fának?
  Saját magából szobrot neki? Milyen méretekben? Vagy a tuskójának a bütüjével, évgyűrűivel kezdjünk valamit, kezdve az idő viszontagságaitól való megóvással?
• Vagy inkább használjuk-e föl építőfának, hogy a kezelt felületeken akár még 800 évig belenézhessenek utódaink a fa „tükrébe”?
• Kombináljuk-e ezeket a megoldásokat, és ha igen, milyen arányban és preferenciákkal?
• Egyáltalán: kinek, és hogyan szabad döntést hoznia ezekről a kérdésekről?