Itt találod az összes cikket a „halászléfőző verseny” témában!
A múlt hétvégén hagyományteremtő tóátúszás volt, egész hétvégés kapcsolódó programokkal, ezen a hétvégén halászléfőző fesztivál és Tattoos koncert hoz változatosságot, és a nyári szelidi programoknak ezzel még koránt sincs vége.
A gyönyörű saját lovakat és fogatot ezúttal felajánlásként nem mást, mint Dunaszentbenedek polgármestere, a közel egy éve megválasztott Vargyas László hajtotta. Fáradhatatlanul, mert az igény az idő előre haladtával nem hogy csökkent, egyre csak nőtt.
Miközben a vélhetően itt is kitűnő halászlevek 14 órától rotyognak majd a bográcsokban, ugyan ezen időponttól lovaskocsikázás, pónilovaglás várja a publikumot és a part ezúttal is megtelik majd jetskisekkel, motorcsónakosokkal.
A személyes tapasztalatokból és a visszhangokból ítélve ennyi jó hallevet talán még soha nem főztek, ilyen nagyszámú baráti társaságot, víg kedélyű embert talán még soha nem számláltak a Szittyótéren.
A zömmel pontyból, kisebb számban vegyes halból készült autentikus Duna menti halászlé mellett szegedi változat is rotyogott a bográcsban.
Nevezni június 17-ig lehet, hozott hallal 2.500 forint ellenében, míg a helyszínen igényelt haláruval 9.000 forint megfizetése esetén.
A jubileumi rendezvényre eddig 22 csapat, az ország legkülönbözőbb területeiről nevezett be, de egyelőre a dunapatajiak és a kalocsaiak vannak többségben.
Szombaton rendezték meg a várva várt halászléfőző versenyt Kalocsán. A résztvevők mindannyian értékes jutalmakkal, és egy „ferge...most figyelj...teges” nap élményével térhettek haza.
Már zajlik a nevezés, ne késlekedjenek! Mennyiségi fölső határ nincs – hacsak nem a bográcsunk térfogata –, de minimum igen: legalább 3-3 kiló ponty minden bográcsban főni fog, amit a szervezők biztosítanak a csapatoknak. Portálunkat a szervező, Esze Tamás tájékoztatta.
Bőven jutott mindenkinek a finom halászléből, a hódítóan méretes és szaftos sült halakból, és minden olyan halételből, ami még a legigényesebb vendégeket is elkápráztatta.
A Szittyótér vendéglátó helyei is kitelepülnek és szabadtéri „látványkonyhában” főzik a halászlét.
Múlt szombaton rendezték meg az E.T. Pizzéria első halászléfőző-versenyét. A résztvevők mindannyian értékes jutalmakkal, a közönség pedig egy jó hangulatú nap emlékével gazdagodva – no, és persze, finom halászlével jóllakottan térhetett haza.
23. alkalommal rendezik meg idén a halfőzőt.
A július 29-én, szombaton tartandó rendezvény előkészületeiről ma délután győződtünk meg személyesen, és nyugodt szívvel állíthatjuk: a szervezők mindent megtettek, hogy egy újabb emlékezetes rendezvénnyel színesítsék az idei szelidi nyarat.
A Szittyó-téren és környékén megkezdődtek a szombati VII. Halászléfőző Fesztivál előkészületei, eddig mintegy 15 csapat jelentkezett. Ám a következő szombat is ígéretes, hiszen ugyancsak jó időt jósolnak az augusztus 6-i III. Szelidi-tó Gasztro Fesztivál, VI. Szelidi-tó futás idejére.
Francia testvértelepülésükről érkezett, rangos delegáció is együtt ünnepelte a fajsziakkal a község idei kitüntetettjeit, köztük Fajsz újdonsült díszpolgárát a fajszi kompkikötő melletti fesztiválhelyszínen szombat délután. Az ünnep programját számos versenyszám, köztük főzőverseny is színesítette. Itt vannak az eredmények!