Itt találod az összes cikket a „Halottak napja” témában!
Mindenszentek napján, azaz november 1-jén, pénteken a boltok zöme zárva lesz.
Nekünk, hívő embereknek az élet egy felkészülés egy másik életre, amely életnek tanúja a föltámadt Krisztus. Krisztus föltámadt, legyőzte halálával a halált, és a sírban lévőknek életet ajándékozott. Így menjünk szeretteink sírjához!
Mindenszentekhez és a halottak napjához közeledve egyre többen látogatnak ki a temetőkbe, hogy megemlékezzenek elhunyt szeretteikről. Azonban fontos ilyenkor is vigyáznunk, ugyanis könnyedén áldozattá válhatunk, ha nem figyelünk értékeinkre.
Az ünnep közeledtével a város is megkezdte a felkészülést: pénteken szemlét tartott a köztemetőben dr. Filvig Géza polgármester, aki a Kalocsai Vagyonhasznosítási Kft. ügyvezető igazgatójával, Ridegné Kara Beátával, valamint a cég illetékes munkatársaival járta körbe a területet.
Az urnafal sétányt önerőből, további 21 darab kettes emlékhellyel egészítették ki, mely beruházás meghaladta a 7 millió forintot, valamint lehetőségekhez mérten a pihenő padokat is felújították. A fejlesztés folytatódik.
Az emlékezés perceiben a bűnelkövetők ellophatják a síroknál felügyelet nélkül hagyott táskákat, a lezáratlan kerékpárokat, a temető előtt parkoló autókban látható helyen hagyott tárgyakat.
Régi hagyomány folytatódott tegnap délután, amikor kis, meghitt ünnepség keretében a temetői közös emlékhelyen helyeztek el mécseseket és gyertyákat Filvig Géza polgármester vezetésével az önkormányzat képviselői.
A mindenszenteket megelőző napon, október 31--én a DAKK Zrt. járatsűrítéssel szolgálta az ünnep, illetve a hosszhétvége miatt utazni szándékozók kényelmét, ma, pénteken viszont kevés járat indul, ami a várhatóan nagy igényekkel együtt tumultust eredményezhet. Ha valaki most indulna, az utazást célszerűbb szombatra halasztani. Vasárnap a szokásos menetrend szerint közlekednek majd a buszjáratok.
Kalocsa Város Önkormányzata a hagyományokhoz híven idén is közös gyertyagyújtással és rövid műsorral emlékezett meg elhunyt szeretteinkről a városi köztemetőben november elsején, Mindenszentek napján.
Az alkonyatban Harangozó Gábor siklóernyővel írt tisztelgő köröket a repülőtér és az emlékfal fölött.
A hagyományokhoz híven idén is lesz november elsején, Mindenszentek idején a kalocsai önkormányzat szervezésében, közös gyertyagyújtás a temetőben.
A legfőbb változás a temető főbejárata felőli Béke utcát érinti.
Idén október 30-án is megemlékeznek, fejet hajtanak a Kalocsa és térségében harci feladat teljesítése közben, vagy légi balesetben elhunyt hősök és mártírok előtt.