Itt találod az összes cikket a „holokauszt” témában!
Az egykori kalocsai zsinagóga melletti emlékparkban a kalocsai zsidóság elhurcolásának évfordulóján tartott megemlékezésen beszédet mondott dr. Magóné Tóth Gyöngyi és Fináli Gábor.
Ma délután, 17 órától különleges történelmi séta várja az érdeklődőket Kalocsán, a zsidó temetőben.
Az emléknap célja nem csupán a múlt borzalmainak felidézése, hanem a jövő nemzedékeinek tanítása is, hogy a történelem soha ne ismétlődhessen meg.
A kiskőrösi emlékmű közel 80 évvel a deportálások után, a holokauszt 422 kiskőrösi mártírjának állít emléket.
Városunk zsidósága elhurcolásának évfordulója a holokauszt kalocsai áldozatainak emléknapja. Kalocsa Város Önkormányzata kedd délután hat órai kezdettel az egykori zsinagóga melletti emléktáblánál tartott megemlékezést.
Múlt hétvégén volt a holokauszt nemzetközi emléknapja. Ennek kapcsán méltó, hogy az áldozatok mellett azokról is megemlékezzünk, akik a túlélőket segítették átvészelni a vészkorszakot. Közéjük tartozott Illés István kalocsai tanító, aki mellett bár túlélők tanúskodtak, mégis csak kevesen emlékeznek rá és tetteire. E cikkben fölidézzük, mit tett a kalocsai mellett a kiskőrösi és kiskunhalasi zsidókért, és miként hálálták ezt meg neki.
Az új roma közösségi ház emlékfalként megújult kerítést is fölavatták, az arra visszahelyezett emléktáblát meg is szentelték a tegnap, szerdán délután hat órai kezdettel a náci üldöztetésnek áldozatul esett cigányok emlékére tartott megemlékezésen.
Simon Zoltán: Minden nap törekednünk kell arra, hogy közösségeinkben ne jelenjen meg a kirekesztés, a gyűlölet és a közömbösség!
Tegnap este hét órai kezdettel tartották városunk megemlékezését a náci rezsim, a deportálások és haláltáborok cigány áldozatainak emlékére és tiszteletére. A megjelenteket köszöntötte Sztojka István, a cigány Nemzetiségi önkormányzat elnöke, megemlékező beszédet mondott Simon Zoltán alpolgármester.
A Roma Közösségi Háznál tartott megemlékezésen beszédet mondott Sztojka István, a CNÖ elnöke, valamint Simon Zoltán alpolgármester.
A megemlékezésen Sztojka István, a Kalocsai Cigány Nemzetiségi Önkormányzat elnöke mondott beszédet, majd az egybegyűltek megkoszorúzták az emlékművet, és mécsesek meggyújtásával emlékeztek az áldozatokra.
Június 18-án hurcolták el a kalocsai zsidóságot. Tegnap Balogi József korabeli dokumentumok alapján idézte föl a történteket. A volt zsinagóga melletti parkban a városi önkormányzat képviselői szűk körben megkoszorúzták a kalocsai zsidóság áldozatainak emléktábláját.
Könyvbemutatóval zárult a hetvennegyedik évforduló alkalmából rendezett megemlékezés.
Tegnap délután a volt zsinagóga melletti parkban tartott megemlékezést Kalocsa Város Önkormányzata a helyi zsidóság elhurcolásának 73. évfordulója alkalmából.
A Cigány Világszövetség kongresszusának határozata alapján 1972. óta augusztus másodika a cigány holokauszt nemzetközi emléknapja. Kalocsán kedden este hajtottak főt az áldozatok előtt.
Augusztus 2-án, kedden 19 órától a Roma Közösségi Háznál Holokauszt megemlékezést tart a helyi Roma Nemzetiségi Önkormányzat. Köszöntőt Sztojka István elnök, ünnepi beszédet Kamarás István történész mond, majd vetítést, koszorúzást és gyertyagyújtást, végül agapét tartanak.
Szerzőként szerzett tapasztalatai nyomán vágott új kiadó alapításába Gyuricza Mártával közösen Rédei Viktória író, a betű & kép független könyv- és képregénykiadó vezetője, akivel májusban megjelent új kötetéről, a Vélt és valódi falakról, írásról, kiadásról és a magyar képregény helyzetéről is beszélgetünk a Fókuszban Podcast legújabb adásában.