Itt találod az összes cikket a „képviselő-jelölt” témában!
A listát a párt honlapján tették közzé. Könnyen kitalálható, ki lesz itt, a Bács-3-asban és a szomszédos választókerületekben jelölt.
A Bács-Kiskun megye 3. számú választókerületében indítani tervezett jelöltet a templomtéren kedd délelőtt tartott sajtótájékoztatón mutatta be Szabadi István pártigazgató és Dócs Dávid alelnök.
A Mi Hazánk Mozgalom országos alelnöke és megyei elnöke is szólt a sajtó képviselőihez a kedden délelőtt tartott sajtótájékoztatón, amelyen Szabó Patrik mutatta be választási programját a szeptember 20-án tartandó választásokra.
A párt megyei elnöke nemzeti radikális szervezet mai sajtótájékoztatóján jelentette be a jelöltállítási szándékukat, és mutatta be a jelöltjüket, ismertetve döntésük politikai motívumait is.
Egyelőre úgy látszik, hogy három jelölt közül választhatnak a 7. számú választókerület lakói a Jánosi György lemondása miatt megüresedett képviselői hely betöltésére. Egyikük széles párttámogatását ma jelentette be Király Róbert önkormányzati képviselő.
Dr. Tóth Roland: semmiféle pártpolitikába nem szeretnék belemenni, nagyon racionálisan szeretném megközelíteni a kérdéseket. A szakmám a jog, így csak a jogszabályok alapján, annak talaján kívánok bármihez hozzászólni, távol tartjuk magunkat a pártpolitikától.
A helyhatósági választások keretében nem csak polgármestereket, illetve a települési önkormányzatok képviselőit, hanem a megyei közgyűlés, illetve a területi nemzetiségi önkormányzatok képviselőit is megválasztjuk október 13-án. Ez utóbbi két testület tagjai a jelölőszervezetek listáira leadott szavazatok alapján nyerhetnek mandátumot.
A sajtó képviselőit tegnap délután a Barokk Kávéházban tájékoztatta a párt megyei elnöke, Szabadi István, a szervezethez való csatlakozásra, a helyhatósági választásokra való felkészülésükbe való bekapcsolódásra bíztatva a kalocsai lakosokat.
Dr. Filvig Géza: Úgy gondoljuk, Kalocsa megérett arra, hogy süssön rá a Nap.
Régi-új jelöltje, hiszen már a később lemondott miniszterelnök-jelölt, Botka László is számított rá csapatában. A közös baloldali jelöltségre való felkérést a kalocsai önkormányzati képviselő elfogadta.