2024. 10. 11. péntek
Brigitta
: 400 Ft   : 366 Ft Benzin: 583 Ft/l   Dízel: 590 Ft/l   Írjon nekünk

Huszonhét évesen kezd fiatalodni - Vizuális élménytúra zárja a kalocsai alkotótábort

2019. 08. 13., 13:14

Vasárnap délelőtt népes közönség gyűlt össze a Városi Galériában. Ekkor nyitották meg ugyanis a közel kéthetes, huszonhetedszer megrendezett kalocsai képzőművész alkotótábort záró hagyományos kiállítást, amelynek anyaga ez idő alatt keletkezett. A program idén a szokásostól eltérő forgatókönyv szerint zajlott.

Természetesen kiállít a nagyközönség elé Prof. Somody Péter, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának képzőművészeti tanszékvezetője, felidézve, hogy az idei évben már másodszor sikerült egyetemi hallgatókat csábítani Kalocsára, velük fiatalítva a nagymúltú tábort és megalapozva annak utánpótlását. Megköszönve Papp Róbertnek és zenésztársainak a zenés köszöntőt, majd a mögötte felsorakozott alkotókhoz fordult, felkérve Horváth Judit legfiatalabb első-táborozót, másodéves tanulmányait kezdő képzőművész-hallgatót, hogy ossza meg gondolatait.

- Teljesen mások azok a művésztelepek, amelyek nem egyetemi szervezésben jönnek létre, hanem tanár és diák egyaránt alkotóként van jelen. Ez meghatározza a hangulatot, felhőtlen, barátságos környezetet teremtve. Ez visszaköszön a falakra került képekből, amelyek annyira sokszínűek, hogy egy teljes utazás azt végig járni. Reméljük, hogy a kiállítás megtekintése fog majd akkor örömet okozni, mint nekünk az alkotás – fogalmazott a megszólított, nyilvánosan ígéretet téve alkotótásainak és a közönségnek, hogy ő bizony jövőre is itt lesz Kalocsán.

Beérni látszik tehát az a tavaly megfogalmazott törekvés, amely évről évre ereszt mélyebb gyökeret a Pécsi Tudományegyetem és a kalocsai tábort szervező Viski Károly Múzeum között (ami egyben a zárókiállításnak otthont adó galériának is az anyaintézménye). Somody Péter felidézte ugyanis, hogy Romsics Imre múzeumigazgató szorgalmazására kezdett művészeti szakon tanuló egyetemistákat invitálni Kalocsára – az idei évben már másodszor, habár ő maga közel másfél évtizede oszlopos alkotója a városi művésztelepnek.

Az idén sem hiányzott, sem a kiállítók, sem pedig a táborban kezdetektől résztvevő kalocsai művésztanár, Lakatos Ervin a megnyitóról, aki ezúttal egy csónakról készült festménnyel járt hozzá a szeptember 1-ig látogatható tárlat sokszínűségéhez, megjegyezve, hogy az első tábori évekhez képest a ma fellelhető képekről már másképp, stilizáltabb, modernebb felfogásban köszönnek vissza Kalocsa jegyei: a Szentháromság tér, a főszékesegyházi szobrok, és ez így van jól – fogalmazott, mindenki figyelmébe ajánlva a limitált ideig megtekinthető anyagot.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 10. 09., 13:22
Japán és dél-koreai atomcég is tagja a European Utility Requirements-nek (EUR), melynek küldetése az új atomerőművi projektekre vonatkozó követelményrendszer megalkotása és folyamatos aktualizálása. A szervezet két év után ismét magyarországi rendezvényen vett részt, a szakemberek a budapesti tanácskozást követően a paksi építkezést is megtekintették. (x)
2024. 10. 06., 19:00
Az aradi vértanúk tiszteletére Kalocsa Város Önkormányzata nevében dr. Bagó Zoltán polgármester, Turi Tibor önkormányzati képviselő és Dr. Kiss Csaba jegyző közösen helyezett el koszorút a szoborcsoport talapzatán, majd az egybegyűltek virágokkal, mécsesekkel, főhajtással tisztelegtek a nemzet emlékezetében örökkön élő hősök előtt.
2024-10-04 09:26:11
Kalocsán dinamikusan, de a járás többi településén is kis mértékben nőtt az álláskínálat, és továbbra is vannak állásajánlatok a járás határán túlról is. Összességében a múlt hetinél hattal több, így – hosszú idő óta először – újra több mint 90 álláshelyre jelentkezhetnek térségünk munkavállalói.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 10. 10., 09:16
A Budapest-Belgrád vasútvonal Budapesttől délre eső építési szakaszán tegnap Szijjártó Péter miniszter személyes részvételével tartott gépbemutatót a V-HÍD. Még >>>
2024. 10. 09., 18:33
A gépjárműveket szétbontották és az abból származó anyagokat az udvaron tárolták, fémkereskedőknek értékesítették, vagy elégették. Még >>>
2024. 10. 08., 10:16
A csalók kizárólag a sértettek regisztrációs és tranzakciós díj címén befizetett pénzét akarták megszerezni. Még >>>
2024. 10. 07., 12:44
Minden olyan magatartást figyelnek, amely vezetés közben a személy- és vagyonbiztonságot a figyelem elvonásával veszélyezteti. Még >>>
2024. 10. 06., 11:51
-Október 12-én, szombaton 16 órától a Művelődési Központ Kamaratermében engedjük szabadon száguldani a fantáziánkat, merüljünk el a varázslények elragadó kavalkádjában és pillantsunk bele Bősze Ádám Muzikális bestiák című könyvébe – invitálja az irodalom, a zene iránt érdeklődőket ezekkel a szavakkal a Tomori Pál Városi Könyvtár. Még >>>
2024. 10. 06., 11:06
Legutóbb 4 évre eltiltották a közúti járművezetéstől, mégis vezetett. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK