2024. 03. 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 615.4 Ft/l   Dízel: 656.6 Ft/l   Írjon nekünk

Megkoszorúzták Tomori Pál kalocsai szobrát – A szentmise főcelebránsa Varga László kaposvári megyéspüspök volt

Illés György Cinó  |  2019. 08. 30., 15:43

Immár hagyomány városunkban, hogy a mohácsi csata évfordulóján, augusztus 29-én megkoszorúzzák Tomori Pál szobrát a Szentháromság téren. Idén erre tegnap délután fél hatkor kezdődött megemlékezés keretében került sor. Ebben az esztendőben a megemlékezést egy másik koszorúzás is kiegészítette: a köztemetőben újraszentelték és megkoszorúzták Csernyus István, az első világháborúban Eperjesen hősi halált halt érseki uradalmi ügyintéző felújított sírját is. Az este hat órakor a dugig telt Nagytemplomban bemutatott szentmisének Varga László kaposvári megyéspüspök volt a főcelebránsa.

A koszorúzást megelőző beszédében dr. Bábel Balázs kiemelte, hogy a mohácsi hősök a kereszténység és a keresztény világ védelmében adták életüket- Emlékeztetett, hogy napjainkban sok történészi vita folyik a mohácsi vészről, és sokan kisebbíteni szeretnék annak jelentőségét. Ő azonban Szegfű Gyula történészünkkel együtt vallja:

Ha nincs mohács, nincsen Trianon”Ugyanis akkor kezdődött el a magyarság nagyszámú pusztulása, amely a török hódoltság végére katasztrofálissá vált: az egykor négymilliós Magyarország népessége egymilliósra zsugorodott.

Képgaléria megtekintése (26 db kép)

Forrás: Illés György Cinó

A pusztítás mértékét egykorú írások őrzik, így Brodarits István följegyzései, aki a csatából elmenekülve megírta annak történetét, vagy az 1490 körül Sziléziában született, később a Felvidéken élt humanista, Gregor Werneré, aki az akkori emberek Mohácsnál elesett vitézekről alkotott gondolatait is össze foglalta a mohácsi csatatérről írt epigrammájában, és a csata hevességét, a védők hősiességét két ókori csatatér említésével érzékeltette. Egyik a thermopülai ütközet volt, ahol Leonidas összes harcosával együtt halt hősi halált a perzsák elleni harcban, a másik a Cannaei ütközet, ahol a római hadak vereséget szenvedtek Hannibál seregétől.

Hogyha tekinted a tért, ahol állt a királyi hadoszlop,
nagy Magyarországon mily kicsi rész e mező
mégis egész ország dolgát hordozta e térség,
és egy egész ország üdve veszett e helyen
Thermopülét, Cannaet sose mérd a mohácsi mezőhöz,
egymaga múlja fölül mindet e bús csatatér.”


A szónok emlékeztetett: immár hagyomány, hogy a csata évfordulóján megemlékezünk Tomoriról, aki csak három évig volt kalocsai érsek és a Délvidék kapitánya, nevét mégis őrzi az utókor, így iskola is viseli a Tomori nevet Kiskunmajsán.

Méltó módon kell megemlékeznünk róluk, az ott elesett II. Lajos királyunkról és öt katolikus püspökünkről, segítőikről, és 24 ezer magyar vitézről.

Képgaléria megtekintése (26 db kép)

Forrás: Illés György Cinó

Különösen most, az 500. évforduló közeledtével kell megemlékeznünk róluk, hogy ne feledjük őket, és amikor lelki üdvükért imádkozunk, akkor azt is kérjük, hogy hazánkat kerülje el az ehhez hasonló csapás, és az ő életáldozatuk ne legyen hiábavaló – zárta emlékező beszédét a kalocsai érsek.

Koszorúzás az egyházmegye iskoláinak részvételével

Ezt követően a szobor lábazatánál koszorút helyezett el a Kalocsa-Kecskeméti főegyházmegye képviseletében dr. Bábel Balázs érsek, Hortobágyi Cirill pannonhalmi főapát és Varga László kaposvári megyéspüspök, majd dr. Bálint József polgármester, a Magyar Honvédség delegáltjai, a továbbiakban a főegyházmegye fönntartásában álló iskolák küldöttei, a Tomori Pál nevét viselő kalocsai cserkészcsapat képviselői, továbbá a Fidesz KDNP kalocsai szervezete.

Képgaléria megtekintése (26 db kép)

Forrás: Illés György Cinó

A koszorúzást ünnepélyesebbé tette a katonai díszőrség szolgálata, valamint a Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekar közreműködése, akik a megemlékezés elején elhangzott, közösen elénekelt Himnuszt és a rendezvényt lezáró Szózatot is kísérték.

Ezt követően a megjelent legalább háromszáz fős tömeg a Nagytemplomba vonult át, ahol emlékmisét mutatottak be Varga László megyéspüspök vezetésével.

Képgaléria megtekintése (26 db kép)

Forrás: Illés György Cinó

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 26., 09:00
Decemberben ünnepelte egyéves születésnapját a „kultúrpiac”, de már a város várva várt nagyrendezvényei sorába tartozik a kézműves és kistermelői vásárt, és kulturális csemegéket összekötve a piacteret élettel megtöltő közösségi esemény, amelyet évszakonként tartanak meg, tavasszal a húsvét ünnepe előtt, virágvasárnapon.
2024-03-26 08:33:40
A Paks II. projektbe most bekapcsolódó szereplők jó referenciát szerezhetnek a nukleáris iparban, és később komoly eséllyel pályázhatnak nemcsak a környező országokban, de az Európa- és világszerte induló atomerőmű-beruházások beszállítóiként is. Mindezt a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgató mondta el a Portfolio konferencián. Jákli Gergely arról beszélt, hogy a paksi beruházáson megszerezhető referencia megnyitja ezt a piacot a vállalkozók számára. Kiemelte, hogy vannak új atomerőmű-építési és üzemidőhosszabbítási projektek, ahol szakemberekre, vállalkozásokra van szükség, különösen olyanokra, akik már tapasztalatot szereztek nukleáris területen. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 03. 28., 08:45
Mindegy milyen gépjárművet vezetünk, az alkohol fogyasztása tilos! Még >>>
2024. 03. 27., 10:50
Összegyűjtöttünk néhány egyszerű, de annál nagyszerűbb locsolóverset gyerekeknek! Még >>>
2024. 03. 27., 09:56
A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a tényre: száz emberből egy autizmus spektrumzavarban érintett. Még >>>
2024. 03. 27., 09:06
Egy fiatal férfi kért segítséget március 26-án a reggeli órákban, hogy tőlük külön élő édesapja egy késsel megszúrta édesanyját. Még >>>
2024. 03. 26., 16:00
Értékes emberi kapcsolatok, barátságok, segítőkészség és jókedv. Ezek a szavak jutnak először eszembe, amikor a március 23-24-én megrendezett kiskőrösi Agrár Expóval kapcsolatos benyomásaimat elevenítem fel. Még >>>
2024. 03. 26., 13:49
A revizorok megjelenésére a hivatali munkaidőn túl is számítani lehet. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK