„Cim-cim-cimbora” – Cseh Tamás emlékest, a magyar kultúra napján a nagy énekmondó születésének 80. évfordulójáról is megemlékeztek Kalocsán

A már hagyományos, idén fotótárlattal kiegészült képzőművészeti kiállítás megnyitója után a zenés-irodalmi programot, mintha csak a televízió régi kulturális műsorának epizódja lenne, a már említett Cimbora-dallal indították:

Összesen 21 dal volt műsoron, ebből húsz Cseh-Bereményi szerzemény, és volt egy „kakukktojás” a Váróterem című dal, amely Cseh Tamás és szerzőtársa azonos című dalának parafrázisának tekinthető.

A dalokat Papp Róbert énekelte, a dalokat gitárral kísérve, fia pedig hol gitáron, hol ritmushangszereken kapcsolódott be az előadásba.
A hangtechnikáért Miskoltzy György felelt, aki sokat tett azért, hogy hibátlanul szóljon a zene.
A prózai szövegrészeket Berta-Somogyi Lajos állította össze, azokba egy négysoros és egy nyolcsoros saját versrészletét is beleszőtte, de szövegek gerincét a különböző könyvekből származó életrajzi adatokkal, visszaemlékezésekkel megtűzdelt, illetve Bereményi Géza írásaiból vett részek adták.

A monológokat Berta-Somogyi Lajos egyes szám első személyben adta elő, úgymond Cseh Tamást alakítva.

Ekként „emlékezet vissza” arra az alkalomra is, amikor 1993-ban mikor Kalocsán járt, és a koncert után megkereste két srác, hogy egyik dalára írtak egy változatot közösen, meghallgatná-e?

Persze, persze, mutassátok fiúk! Várjunk csak, hogy is hívták őket? Á, megvan, az egyikük neve Papp Robi, a másik meg…. óóó, hogy hívják? Megvan! Valami Berta-Somogyi. Ez az! Lehet, hogy ismerik is őket valahonnan. Szóval most ez a dal fog következni!"– hangzott a „visszaemlékezés” jelezvén, hogy már Cseh Tamás egykori koncertjén is mindketten részt vettek és már akkor is nagy tisztelettel tekintettek föl rá.
A harminc éve erre a pillanatra váró dal a nyolcvanas évek hangulatát, a kifulladt szocializmus reménytelenségét megidéző, prózai fölvezető szöveg után hangzott el, Papp Róbert zenéjével és Berta-Somogyi Lajos szövegével:

Váróterem

– A ’70-es, ’80-as évek reménytelen éjszakáinak egyikén, valahol Magyarországon –

Éjfél van ismét és a lelkem didereg,
egyszerű szavak, de senki sem értene meg,
hiába mondanám el nektek legszebb mesém,
füstös falak közt bujkál a szürke remény.

El kéne mondanom, de a hangom remeg,
megyek az úton, és nem jutok közelebb,
fények pislognak a maszatos üvegen át,
ölelj, ahogy a csend öleli az éjszakát!

A falba vésve: Táncolj, Törő! Hajrá Vasas!
A bakákat várja Kalocsa s Kiskunhalas,
langyos sört isznak, molylepkék, neonhomály,
a résekben csak néhány svábbogár sírdogál.

Idegen helyek, várnak, kopott a szürkeség,
gyermeki lelkén a mosoly szendereg még,
kicsiny fejét a hajnal ölébe lehajtja,
anyja duzzadt emlőivel így vigasztalja.

Olajos könnyek folynak a mozdony szemén,
minden csatlakozásban él egy cseppnyi remény,
nyomorult, koszos váróterem vagy, hazám!
Alvadt csendben ülünk a vágyak vonatán.

* * *

A hideg kövön egy srác, sorsát érleli még,
hálózsák, álmodik: talán én is lehetnék.

Képgaléria megtekintése (14 db kép)

A trió produkcióját a Kamaratermet megtöltő közönség gyakran megszakította tapsával, majd a koncert végén pedig percekig tartó vastapssal jutalmazta.