2026. 04. 21. kedd
Konrád
: 363 Ft   : 308 Ft Benzin: 582 Ft/l   Dízel: 586 Ft/l   Írjon nekünk

Liszt születésnapi koncert a Kamarateremben –Lakatos György, Gábor-Nagy Nóra a színpadon

2021. 10. 26., 08:28

210 évvel ezelőtt, október 22-én született az egyik leghíresebb magyar zeneszerző, Liszt Ferenc. Ebből az alkalomból hívta meg a Kalocsai Innovációs és Kulturális Központ (KIK) városunk neves szülöttét, díszpolgárát, Lakatos György fagottművészt, aki remek zongorakísérőjével, Gábor-Nagy Nóra zongoraművésszel érkezett.

Október 22-én, péntek délelőtt egy rendhagyó énekóra keretében több mint 100 gyerek élvezhette a két művész rögtönözte interaktív koncertet.
A gyerekek a Belvárosi, - a Kertvárosi - és a Katolikus Iskolából érkeztek. A délutáni, felnőtteknek szóló programot Kállai Sándor, a könyvtár dolgozója indította Juhász Gyula: Liszt Ferenc emlékezete című versével, majd Csikós Marianna, a könyvtár vezetője köszöntötte a közönséget.


Amint az köztudott, Liszt Ferenc többször járt Kalocsán, ennek emlékére a város Liszt szobrot állított (Eskulits Tamás bronzszobra), a Zeneiskola is a zongorista zseni nevét viseli. A Kamaratermet egy gyönyörű Liszt Vinczellér - festmény díszíti, hiszen Liszt maga is játszott Kalocsán, talán épp a Kamarateremben.
Ismert tény az is, Kalocsáról indult Lakatos György szépen ívelő pályája, aki a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán (ma Egyetem) végzett, és jelenleg ott, mint tanszékvezető egyetemi docens tanít. Tanárai életútját levezetve áttételesen Lakatos György is Liszt távoli tanítványa.


Lakatos György a műsort úgy állította össze, hogy az egész világ képviselje magát benne, hiszen Liszt, az első magyar „világsztár” világpolgár volt. Ennek megfelelően az argentin, francia, olasz, orosz zeneszerzők művei mellett természetesen Liszt-mű is elhangzott, ráadásként pedig egy Lakatos Györgynek írt fagottverseny (Wolf Péter szerezte) dallamai is felcsendültek.

Ahogy Lakatos György és Gábor-Nagy Nóra előadásukkal délelőtt a gyerekeket varázsolta el, úgy délután a felnőtteket sem hagyta művészi élmény nélkül, majd egy kis érdekességként találós kérdések, kívánságok hangzottak el.


A születésnapi koncerten az is bebizonyosodott: Lakatos György nem csak zseniális fagottművész, hanem pedagógusi vénával megáldott előadóművész, egy személyben. Bennem az előadás nem hagyott kétséget a felől: aligha lehet Vivaldit, Sosztakovicsot ennél szebben játszani, vagy virtuózabbnak lenni Wolf fagottversenyében, mely utóbbi Kalocsán először hangzott el.

Városunk díszpolgára ezúttal is a rá jellemző humorral átszőve, hihetetlenül széles skálán mutatta meg számunkra a zene szépségét. Zseniális előadói és tanári képessége révén övé volt az egész színpad, a közönség teljes figyelme, ami a remek zongoristával teljesedett ki.
Lakatos Györgynek, Gábor-Nagy Nórának, a szervező KIK-nek a közönség apraja nagyja nevében köszönöm a koncertet!

 

 

Haskóné Apagyi Judit

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 04. 20., 09:59
Április 11-én, szombaton 14 órától a bajnoki rájátszás második találkozóján is nyerni tudott a Kalocsai Kézilabda Club gárdája, amely sorrendben már a klub 16. győzelme volt. A bajnoki alapszakaszt és a rájátszás két találkozóját is sikeresen teljesítette a KKC és ezzel a teljesítménnyel holtversenyben az élen áll csapatunk a bajnoki rájátszás felsőházának összevont E-és F csoportjában a Rákosmenti együttesével.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 04. 20., 10:10
Egy nap, amikor közelebb kerül hozzánk a világegyetem. A csillagászat napja arra hív, hogy nézzünk fel, és fedezzük fel a minket körülvevő csodákat. Még >>>
2026. 04. 20., 10:07
Két személyautó ütközött össze hétfő reggel Baján, a Csík utcában, a Szent Margit utca közelében. A balesethez a tűzoltók és a mentők is kiérkeztek, a helyszínen forgalomkorlátozásra kell számítani. Még >>>
2026. 04. 19., 11:19
Vasárnap még élvezhetjük a kellemes, tavaszias időjárást a térségben. A nap folyamán sok napsütésre számíthatunk, bár időnként megnövekszik a fátyol- és gomolyfelhőzet az égen. Még >>>
2026. 04. 19., 11:16
A tavasz előrehaladtával egyre több allergiás ember tapasztalhat kellemetlen tüneteket, ugyanis megérkezett a pollenszezon egyik legintenzívebb időszaka. Az elkövetkező hetekben több növény virágzása is felerősödik, így a levegőben található virágpor mennyisége jelentősen növekedhet. Még >>>
2026. 04. 18., 09:12
Épített örökségünk nemcsak a múlt emléke, hanem identitásunk része is. A műemlékvédelmi világnap erre a közös felelősségre hívja fel a figyelmet. Még >>>
2026. 04. 17., 11:28
Látványos bemutatók és izgalmas programok várták az érdeklődőket Baján. A rendőrségi nyílt nap idén is nagy sikert aratott. Még >>>
2026. 04. 17., 11:09
Nemcsak a szabályokra, hanem az egymás iránti tiszteletre is tanították a gyerekeket a rendőrök. A programok játékosan, mégis fontos üzeneteket közvetítettek. Még >>>
2026. 04. 17., 09:47
Több ezer gyorshajtót regisztráltak a rendőrök a 2026-os Speedmarathon akció ideje alatt. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK