2024. 03. 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 615.4 Ft/l   Dízel: 656.6 Ft/l   Írjon nekünk

Holnap pályaorientációs nap lesz a Szent István Gimiben – Tizennégy egyetem mutatja be képzési kínálatát

Holnap pályaorientációs nap lesz a Szent István Gimiben – Tizennégy egyetem mutatja be képzési kínálatát
Helyszín: Kalocsa, Szent István Gimnázium díszterme
Dátum: 2019. november 15., péntek 09:00

November 15-én, pénteken reggel 9-től 13 óráig hazánk tizennégy nagy hírű egyeteme mutatkozik be a kalocsai középiskolák tanulóifjúságának a Szent István Gimnázium dísztermében. A részt vevő felsőoktatási intézmények egy része már a korábbi években is szerepelt a gimi hasonló rendezvényein, de van köztük olyan is, amelyik most először ajánlja kurzusait a kalocsai diákoknak.

Immár harmadszor rendezik meg az év hasonló időszakában a pályaorientációs napot. Portálunk már az első alkalommal is tudósított a rendezvényről, most pedig jó szívvel ajánlhatjuk a rendezvényt a felvételire készülő középiskoláknak.
A gimnáziumban nem csak a távozó diákokra, hanem a leendő tanulóikra is gondoltak, akiknek hamarosan nyílt nap keretében igyekeznek majd megkönnyíteni a nyolcadik osztály elvégzése utáni iskolaválasztásukat.

Holnap nemcsak az érettségi előtt álló tanulók pályaválasztását, hanem az általános iskolát befejező diákok továbbtanulását megelőző döntést is hasonló rendezvény könnyíti majd meg: a Bajai SZC két kalocsai középiskolája, a Dózsa és a Kossuth is nyílt napra várja a 7-8. osztályos érdeklődőket és szüleiket.

A középiskolások számára megszervezett holnapi rendezvényen új vendégként mutatkozik majd be a

  • budapesti Corvinus Egyetem,
  • a veszprémi Pannon Egyetem, valamint
  • a Kaposvári Egyetem, ismertetve az összes egyetemi karuk képzési kínálatát.


Visszatérő vendégként ismerteti majd oktatási, képzési programjait

  • az ELTE,
  • a Szegedi Tudományegyetem,
  • a Pécsi Tudományegyetem,
  • a Szent István Egyetem,
  • a Budapesti Gazdasági Egyetem,
  • a Semmelweis Orvostudományi Egyetem,
  • a Nemzeti Közszolgálati Egyetem,
  • a Budapesti Műszaki Egyetem,
  • a Dunaújvárosi Egyetem,
  • a Neumann János Egyetem, valamint
  • a Metropolitan Egyetem is.


A SZERVEZŐK MINDEN ÉRDEKLŐDŐT SZERETETTEL VÁRNAK!

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 26., 09:00
Decemberben ünnepelte egyéves születésnapját a „kultúrpiac”, de már a város várva várt nagyrendezvényei sorába tartozik a kézműves és kistermelői vásárt, és kulturális csemegéket összekötve a piacteret élettel megtöltő közösségi esemény, amelyet évszakonként tartanak meg, tavasszal a húsvét ünnepe előtt, virágvasárnapon.
2024-03-26 08:33:40
A Paks II. projektbe most bekapcsolódó szereplők jó referenciát szerezhetnek a nukleáris iparban, és később komoly eséllyel pályázhatnak nemcsak a környező országokban, de az Európa- és világszerte induló atomerőmű-beruházások beszállítóiként is. Mindezt a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgató mondta el a Portfolio konferencián. Jákli Gergely arról beszélt, hogy a paksi beruházáson megszerezhető referencia megnyitja ezt a piacot a vállalkozók számára. Kiemelte, hogy vannak új atomerőmű-építési és üzemidőhosszabbítási projektek, ahol szakemberekre, vállalkozásokra van szükség, különösen olyanokra, akik már tapasztalatot szereztek nukleáris területen. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 03. 28., 08:45
Mindegy milyen gépjárművet vezetünk, az alkohol fogyasztása tilos! Még >>>
2024. 03. 27., 10:50
Összegyűjtöttünk néhány egyszerű, de annál nagyszerűbb locsolóverset gyerekeknek! Még >>>
2024. 03. 27., 09:56
A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a tényre: száz emberből egy autizmus spektrumzavarban érintett. Még >>>
2024. 03. 27., 09:06
Egy fiatal férfi kért segítséget március 26-án a reggeli órákban, hogy tőlük külön élő édesapja egy késsel megszúrta édesanyját. Még >>>
2024. 03. 26., 16:00
Értékes emberi kapcsolatok, barátságok, segítőkészség és jókedv. Ezek a szavak jutnak először eszembe, amikor a március 23-24-én megrendezett kiskőrösi Agrár Expóval kapcsolatos benyomásaimat elevenítem fel. Még >>>
2024. 03. 26., 13:49
A revizorok megjelenésére a hivatali munkaidőn túl is számítani lehet. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK