Itt találod az összes cikket a „Farkas Sándor” témában!
2025. április 12-13-án ismét megrendezésre kerül a Duna-Tisza közi régió egyik legnagyobb agrár rendezvénye, az Agrár Expo, a kiskőrösi Városi Sportcsarnokban. A program minden korosztály számára tartogat érdekességeket – a belépés ingyenes!
Kalocsán is fellobbant a remény lángja vasárnap délután, a Szentháromság téren Szabóné Juhász Ildikó, Kalocsa Város Óvodájának és Bölcsődéjének intézményvezetője és Farkas Sándor, a Hartai Evangélikus Egyházközség lelkésze osztotta meg ünnepi gondolatait, majd gyújtotta meg a második gyertyát.
A harmadik adventi gyertyagyújtó ünnepen beszédet mondott Pécsi Vivien önkormányzati képviselő és Farkas Sándor evangélikus lelkész. Az ünnep fényét a Szent Efrém Férfikar emelte. A koncertet a zord, szeles idő miatt a színházban tartották meg.
A régió legjelentősebb és leglátogatottabb agráreseményét az új szabadtéri helyszínen, Kiskőrös város Főterén a korábbi vásárokhoz hasonló érdeklődés kísérte.
Immár negyedik alkalommal kedveskedik a rendező Kalocsai Futball Club vezetése a Téli Kupa teremlabdarúgó-bajnokság szurkolótáborának, amikor a hagyományok jegyében a mindenkori Profi Liga fináléját egy öregfiúk gálamérkőzéssel vezeti fel.
A Bács-Kiskun megyei tűzoltó csapat nyerte az idei a tűzvizsgálók országos versenyét.
A Fókuszban Podcast legújabb adásának vendége Font Sándor országgyűlési képviselő, akivel országos politikai kérdésekről, a közösségi média erejéről, fejlesztésekről, az uszoda bezárásáról és az 51-es út helyzetéről is beszélgettünk, de a politikus azt is megosztotta, mit gondol dr. Bagó Zoltán polgármester levelezéséről.