2025. 05. 16. péntek
Botond, Mózes
: 403 Ft   : 360 Ft Benzin: 588 Ft/l   Dízel: 595 Ft/l   Írjon nekünk

Kerüld meg a „Kígyó Farkát” 2018-ban is! – Már ezerrel zajlanak a VIII. Szelidi-tó futás előkészületei

Kerüld meg a „Kígyó Farkát” 2018-ban is! – Már ezerrel zajlanak a VIII. Szelidi-tó futás előkészületei
Tamás Ferenc  |  2018. 07. 15., 08:45

A főszervező Posztobányi Zoltán – akiről széles körben köztudott, hogy egyben Kalocsa város címzetes futónagykövete is –, idén is emlékezetesen nagy versenyt kíván rendezni a Szelid-beach strandjai mentén és a tó megkerülésével az üdülőövezet hangulatos környezetében.

Az Aero Club Foktő Kalocsa (ACFK) Egyesület Kalocsai Földön Futók Szakosztálya rendezésében, immár a VIII. Szelidi-tó futásra kerül majd sor augusztus 4-én, szombaton a hagyományos helyszínen, ahol a távok – 4 km, 11 km, 22 km, 33 km – is a hagyományok jegyében lettek kitűzve.

Azaz a próbázók mintegy a Spar Budapest Maraton előversenyeként ismét futhatnak majd egy jóízűt a Dunapataj melletti tó hangulatos környezetében, ahol mint mindig, a szervezést remélhetőleg ezúttal is remekül oldja majd meg Posztobányi Zoltán és csapata.

2003-ban egy maratonstaféta verseny hozta a változást életébe, azóta ő és a futás elválaszthatatlanok. A szeretett sportágat mára már nemcsak űzi, hanem a BSI futónagykövete és a helyi futóközösség motorja lett. Posztobányi Zoltán, „Az év embere” szavazás harmadik helyezettje mutatkozott be a művelődési központ sorozatában.
bővebben ...

Azaz idén is Péter Tímea sportoktató profi bemelegítése után indulnak majd a versenyszámok, ahol a távoknak megfelelően akár négy frissítőhelyen is csillapíthatják majd „szenvedéseiket” a futók. Szintidő ezúttal sem lesz, viszont cserében időt sem mérnek majd a rendezők!

Rajtszám átvétel a rendezvény napján a helyszínen történik, a rajt pedig 10 órától lesz. Nevezni előzetesen július 29., 24 óráig lehet, de a hagyományok jegyében még a versenynapon, a helyszínen is lehet regisztrálni.

A tókerülő futáson részt vehet minden felkészült futó, aki elfogadja a rendezvény kiírásában foglalt feltételeket.

A szervezők ezúton is hívják és várják a futás szerelmeseit, jöjjön mindenki egy emlékezetes happeningre, kerüljük meg ismét együtt a „Kígyó Farkát”!

Augusztus 5-én, szombaton délelőtt látványosan benépesült a Szelidi-tó „nagystrandja”, hiszen mint az előző szezonokban, ezúttal is augusztus első hétvégéjén rendezték a futók nagy fiesztáját, a tókerülő, „Kerüld meg a kígyó farkát” viadalt.
bővebben ...

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-05-13 15:44:11
Épül az energetikai berendezések gyártóüzeme az építési-szerelési bázison. Miközben a beruházási területen jelentős építési folyamatok értek véget, zajlanak az előkészületek az első betonhoz és készülnek a felvonulási épületek, Oroszországban gyártják a Paks II. Atomerőmű reaktortartályait, Franciaországban pedig a turbinák első elemeit. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 05. 16., 12:56
Május 16-án délelőtt véglegesen megszüntették a hajósi központi buszmegálló melletti három parkolóhelyet. A türelmi idő után a rendőrség megkezdi a szabálytalanul parkoló autósok bírságolását – figyelmeztet az önkormányzat. Még >>>
2025. 05. 16., 12:47
Jogosítványát Romániában vették el a rendőrök, itthon mégis elvesztésre hivatkozva igényelt újat egy kecskeméti férfi. Az eset közokirat-hamisítás gyanújával végződött, az ügyben a rendőrség már vádemelést javasolt. Még >>>
2025. 05. 16., 12:39
A hétvégén az időjárás Kalocsán változékony lesz: szeles idő, elszórt záporok és hűvösebb hőmérsékletek jellemzik majd a napokat. Még >>>
2025. 05. 15., 15:18
Egy kecskeméti férfi különös alakba botlott a belvárosi sétája során: egy „dolgozó” bádogost látott az éjszaka közepén egy üzlet tetején. Még >>>
2025. 05. 15., 15:12
A rendőrök a lakosság segítségét kérik. Még >>>
2025. 05. 15., 13:31
Egy fiatal gólyát mentettek meg a ceglédi és nagykőrösi hivatásos tűzoltók Kocséron. A fióka egy fészekre szerelt védőhálóba gabalyodott, de szerencsére időben érkezett a segítség. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK