2024. 10. 15. kedd
Teréz
: 400 Ft   : 367 Ft Benzin: 583 Ft/l   Dízel: 590 Ft/l   Írjon nekünk

Orbán-napi Borünnep Hajóson – Két Champion-díj, 49 aranyérem a borversenyen

Illés György Cinó  |  2018. 05. 29., 08:49

A megszokott külsőségek között zajlott az idei Orbán-napi Borünnep megnyitó rendezvénye, amelyhez már megszokott módon kapcsolódott a hegyközségi borverseny eredményhirdetése, valamint a Hajósi Szent Orbán Borlovagrend seregszemléje, újoncavatással. Az egyik fő attrakció az Orbán-szobor megitatása, amelyhez az előző évjárat legkiválóbb nedűit használhatják csak föl, amihez való jogosultság megszerzése a legnagyobb dicsőség a hajósi boros gazdák közt. A tavalyi évjárattal kapcsolatban jó előjel, hogy öt év után újra Cabernet sauvignon borral locsolhatták meg Szent Orbán szobrát.

A megnyitó ünnepség a hajósi Ifjúsági Fúvószenekar által eljátszott és közösen elénekelt Himnusz hangjaival vette kezdetét. Ezt követően Estókné Szalczer Erzsébet, Hajós város polgármestere mondott ünnepi megnyitó beszédet, miután a színpadon és a körül elfoglalták helyüket a Hajósi Szent Orbán Borlovagrend évről-évre népesebb táborának képviselői, illetve a meghívott borrendek delegációi.

A polgármester asszony köszöntötte a megjelenteket, köztük kiemelten a környező települések és távolabbi borvidékekről érkezett borlovagrendeket, majd rámutatott: a hajósiak számára ünnep ez a nap, nem véletlen hívják Orbán-napi Borünnepnek, bár ma már nem csak egy nap ez itt hajóson, hanem háromnapos hosszúhétvégét kitöltő programot állítanak össze a szervezők évről-évre – mondta Estókné Szalczer Erzsébet.

Képgaléria megtekintése (40 db kép)

Forrás: Illés György / KALOhírek


Ebben az évben a megnyitó ünnepség Szent Orbán napjának másnapjára esett. Az utolsó fagyosszent után már úgy tűnik, Orbán kegyes volt a szőlősgazdákhoz. – fogalmazott Estókné Szalczer Erzsébet reményét kifejezve, hogy nem fogja megtréfálni a hajósiakat a szent, és bizakodott, hogy az itt-ott épp a napokban lecsapoló zivatarok is megkímélik majd a hajósi ültetvényeket.

Hajós város önkormányzata is sok programmal készült ezen a hétvégén, reménykedve abban, hogy mindenki megtalálja a neki való programot – mondta a polgármester asszony, majd azt kérte, különösen azoktól, akik először vannak ezen a rendezvényen, hogy vigyék jó hírét a városnak és az Orbán-napi Borünnepnek, mert a hajósiak szeretnék, ha minél többen látogatnak el hozzájuk úgy a pincefaluba, mint Hajósra, ahol szintén számos látnivaló várja a turistákat.

A hegyközségi borverseny eredményeit a hegybíró asszony távollétében a borlovagrend nagymestere ismertette, de

ELŐBB GOMBKÖTŐ GRÉTÁT MUTATTA BE, MINT A HAJÓSI SZENT ORBÁN BORLOVAGREND ORBÁN-NAPI BORKIRÁLYNŐJÉT.

Képgaléria megtekintése (40 db kép)

Forrás: Illés György / KALOhírek

A borkirálynőt a hajósi Általános Iskola tanulói közül választják ki minden évben tanulmányi eredménye, érdemei alapján.

A borverseny eredményei

A borlovagrendi elöljáró a továbbiakban a május 9-én megtartott borverseny eredményeit ismertette. Bevezetésképp általánosságban is szólt pár szót a verseny tapasztalatairól.

Elmondta: idén 55 bortermelő 187 mintával nevezett a versenyen, ami némileg kevesebb a tavalyi mezőnyénél és kínálatnál [akkor ugyanis 62 termelő 197 mintáját kóstolhatják az ítészek, 73 fehér 29 rosé 3 siller bor – utóbbiak közül mindhármat indították az országos siller fesztiválon – így izgatottan várják, hogy jövő héten hogyan szerepelnek majd Pakson], 14 oklevelet, 50 bronzérmet, 52 ezüst-, 72 ezüst-, 49 arany- és két nagyaranyérmet osztottak ki.

A BORVERSENY CHAMPION-DÍJASA LETT A BRILLIANT HOLDING 2013 -AS ÉVJÁRATÚ, NEMESNÁDUDVARI CABERNET SAUVIGNONJA, VALAMINT A OSZVALD PINCÉSZET 2017 ES CABERNET SAUVIGNON BORA, MINDKETTŐ 95 PONTTAL.

A borverseny hivatalos végeredményét ugyan már május 11 én kihirdették, amikor az aranyérmesek megkaphatták okleveleiket. A mostani alkalommal a különdíjasok, kiemelten locsolóborok címének nyertesei kerültek hirdetésre, amelyek ezen a versenyen a legmagasabb rangot jelentik.

A „locsolóborok”

A hat locsolóbor két kategóriából – adóraktári és kistermelői – kerül ki. Mindkét kategóriából 3-3 bort választanak – egy fehéret, egy rozét, és egy vöröset – de kizárólag hajósi termelő Hajóson termett bora részesülhet ebben a megtiszteltetésben.

Amint elhangzott, a XIX. század 70-es éveitől fogva jelen van Hajóson a Cabernet sauvignon szőlőfajta, amely Hajós zászlósborát adja, és most – öt év után újra – ez lehetett a locsolóbor az Orbán-napi Borünnepen. A hosszú kihagyás oka, hogy a borverseny nagyon korán van a Cabernet sauvignonnak, amely nagyobb teste miatt lassabban érlelődik, ilyenkorra a kékfrankosok általában megelőzik, de a mostani évjárat megengedte ezt. De ne szaladjunk a dolgok elébe nézzük a locsolóborokat sorjában! Adóraktári fehérbor kategóriában aranyérmet ért el, és locsolóborrá választották a Beck Pincészet 2017 es Ottonel muskotályát, a rozék közt a Hodován Pincészet Cabernet franc-ja, a vörösek közt pedig az Oszvald Pincészet a 2017 es, Champion-díjas Cabernet Sauvignon vörösbora részesült a megtiszteltetésből.

A kistermelői olcsó borok kategóriájában a fehérek közt Berecz József 2017–es Chardonnay bora, a rozék közt a tavaly vörösborral locsoló Dobler János Kékfrankos rozéja diadalmaskodott, míg ebben a mezőnyben Bagó Sándor Kékfrankosának jutott a locsolóborok dicsősége.

Különdíjasok

A Legeredményesebb Bortermelő a Csanád Szőlőbirtok Kft. - tíz nevezett borából hét aranyérmet ért el. A díjat Csanádi Bálint vette át.
A Barokk Kastély Bora díjat ebben az évben Balla Szilvia adta át Berta Sándornak, a Berta Pincészet tulajdonosának, aki 2015-ös Cabernet franc-jával érdemelte ki ezt.
A Hajós Város Bora díjat az Oszvald Pincészet ’17 es Cabernet sauvignon Champion-díjas locsolóbora nyerte halmazati jutalomként.

Képgaléria megtekintése (40 db kép)

Forrás: Illés György / KALOhírek

A rangos elismerések kihirdetését követően a hat kiválasztott locsolóbor termelője a Szent Orbán szoborhoz járult, majd meglocsolta azt. Idén a hírek szerint meg is érdemelte a szobor az itatást, hiszen sikerrel óvta meg a tavaszi fagyoktól a hajósi ültetvényeket.
Az Orbán-itatás ősi hagyományát idén videóra is vettük:

Fölvonulás és megnyitóünnepély, újoncavatással

A rendezvény a nagyszínpadnál folytatódott a hivatalos megnyitóval, amelynek keretében a Hajósi Szent Orbán Borlovagrend újonc borlovagjainak avatására is sor került. Az új helyszínre a fúvószenekar vezetésével, a borlovagrendek díszes menetének kíséretében vonult át a fesztiválozó sokaság, ahol a re megnyitó ünnepséget követően a fúvósok immár elmaradhatatlan módon koncertet is adtak.
A fölvonulásról van egy videónk is:

IDÉN KÉT HAJÓSI BORÁSZT ÖLTÖZTETTEK BE A REND EGYENRUHÁJÁBA A SZOKÁSOS PRÓBATÉÉTEL ÉS AVATÁSI CEREMÓNIA SORÁN.

Hodován Zsolt volt az egyik új avatott, aki bemutatkozását igen rövidre fogta: 2010-ben készítette első borát nagypapája és édesapja nyomdokában lépve. Mit mondotta, hosszabb beszéddel készült, amelytől azonban megkímélte a valóban tikkasztóan tűző Nap hevének kitett fesztiváli sokaságot.
Hodován Zsolt a Vintegro Pinceszövetség egyik alapítótagja, ami szintén hozzájárulhatott ahhoz, hogy kiérdemelte a lovagrendi felvételét.

Képgaléria megtekintése (40 db kép)

Forrás: Illés György / KALOhírek

Umenhoffer Zsolt megköszönte a belévetett bizalmat, majd elmondta: 2006-ban örökölt egy borospincét a hajósi pincefaluban, bár akkor még nem gondolta, hogy egyszer majd ott bort is készít. 2009-ben jött el ez az idő, amikor 100-100 liter vörös- és fehérbort készítettek. Azóta a mennyiségek folyamatosan növekedtek, és ma már évente 3-5 ezer palackot forgalmaznak.

A jelöltek bemutatása után az avatási ceremónia következett. Ennek során előbb ki kellett állniuk a noviciusoknak a rend próbáját, amely minden évben ugyanaz: fel kell ismerniük, hogy a két különböző, a borvidék zászlósborát jelentő hajósi cabernet franc bor közül melyik a tavalyi. Amennyiben ez sikerül, üríteniük kell a poharaikat fenékig, de úgy, hogy aztán kiállja a „körömpróbát”, vagyis, ne maradjon akkora csepp a pohárban, amennyi legördül a rend nagymesterének körméről. A próbának ez a második része nem is sikerült igazán jól, szerencsére a szabályzat lehetőséget adott javításra.

Végül a két újonc beavatása következett, amelynek során a nagymester csömiszölő-fával suhintott a válluk felé, így ütve borlovaggá az előzőleg a rend palástjába és süvegébe öltöztetett fiatal borászokat.
A programot a fúvósok koncertje, majd a színes programok hosszú sora követte.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 10. 10., 14:59
A kibertámadások számának drámai növekedése globális szinten egyre nagyobb aggodalomra ad okot, különösen az egészségügyi szektorban. A QBE jelentése szerint 2020 és 2024 között több mint kétszeresére nőtt az éves globális kibertámadások száma, 103-ról 211-re emelkedve. Az egészségügyi szektor különösen veszélyeztetett: 2023-ban világszerte több mint 630 zsarolóvírusos incidens érintette az ágazatot, miközben már az orvosi implantátumok gyártóinak is fel kell készülniük a hackertámadásokra. Az MVM Future Talks október 11-i tudományos talk showja szakértőkkel járja körbe a témát.
2024-10-09 13:22:11
Japán és dél-koreai atomcég is tagja a European Utility Requirements-nek (EUR), melynek küldetése az új atomerőművi projektekre vonatkozó követelményrendszer megalkotása és folyamatos aktualizálása. A szervezet két év után ismét magyarországi rendezvényen vett részt, a szakemberek a budapesti tanácskozást követően a paksi építkezést is megtekintették. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 10. 14., 15:00
Bizonyos típusú cigaretták hazánkban nem is voltak legálisan forgalomban. Még >>>
2024. 10. 12., 16:11
október 12-e lehetőséget biztosít arra, hogy hálával és tisztelettel emlékezzünk az elhunyt szervdonorokra, és köszönetünket fejezzük ki az élő donorok előtt, akik döntésükkel életeket mentettek. Még >>>
2024. 10. 11., 07:17
A németjuhász-malinois keverék az ez évi kutyavásáron került az igazgatósághoz, ahol azonnal megkezdődött a kiképzése. Még >>>
2024. 10. 10., 09:16
A Budapest-Belgrád vasútvonal Budapesttől délre eső építési szakaszán tegnap Szijjártó Péter miniszter személyes részvételével tartott gépbemutatót a V-HÍD. Még >>>
2024. 10. 09., 18:33
A gépjárműveket szétbontották és az abból származó anyagokat az udvaron tárolták, fémkereskedőknek értékesítették, vagy elégették. Még >>>
2024. 10. 08., 10:16
A csalók kizárólag a sértettek regisztrációs és tranzakciós díj címén befizetett pénzét akarták megszerezni. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK