Itt találod az összes cikket a „bál” témában!
Február 13-án igazi farsangi hangulat költözött a miskei Közösségi Házba. A batyusbál nevetéssel, színházzal és tánccal ajándékozta meg a résztvevőket. A jókedv és az összefogás tette igazán emlékezetessé az estét.
Január 24-én, szombaton ismét a délszláv dallamoké, a táncé és a vidámságé lesz a főszerep.
Feltétlen említést érdemel a ceremóniamester szerepét is betöltő kisbíró, aki remek rímekbe szedve, humorral átszőve foglalta össze a község egy éves történéseit.
A báli forgatagot egy rövid időre a hatalmas, tűzijátéktól sziporkázó torta felszeletelése, majd elfogyasztása szakította meg.
Különböző emberek, különböző életutakkal érkeztek a bálra, hogy segítsenek és egy estére kiszakadjanak a hétköznapok rohanásából, időt és jókedvet, figyelmet szenteljenek egymásra.
Mintegy kétszáz vendég vett részt a Kalocsa Jövőjéért Egyesület immár második alkalommal megrendezett szombati bálján.
Kalocsa város Gyermek, Ifjúsági és Sportbizottságának köszönhetően idén is megrendezték a nagy hagyományokkal bíró Sportbált, a város sportolóinak, sportvezetőinek és támogatóinak legnagyobb örömünnepét, Kalocsa város sportcsaládjának kiemelkedő közösségi eseményét.
A város legkiemelkedőbb társasági eseményét, a sorrendben tizedik jogászbált február 3-án, a Katolikus Intézmény aulájában tartották.
A hagyományokhoz hűen, idén is képviselheti majd magát Kalocsa város összes sportegyesülete és valamennyi szakosztálya a Városi Sportcsarnokban az év rendezvényén, a Sportbálon, amelyet február 10-én, szombaton 19 órától rendez Kalocsa Város Önkormányzata az ünnepelteknek.
Helyi kincsek, példaértékű összefogás és egyedi programok.
Kiváló tamburazenekar, gyönyörű nők, hajnalig tartó tánc.
Fergeteges és eredményes volt a hétvégi jótékonysági bál.
Múlt szombaton a Katolikus Iskola impozáns aulájában tartották meg a Kalocsai Horvát Nemzetiségi Önkormányzat hagyományos farsangi bálját.
Megjelent a Fókuszban Podcast évzáró adása, melynek vendége dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek és metropolita, akivel életéről, érseki munkájáról és az advent üzenetéről is beszélgettünk.