2026. 02. 19. csütörtök
Zsuzsanna
: 378 Ft   : 319 Ft Benzin: 582 Ft/l   Dízel: 586 Ft/l   Írjon nekünk

Tisztelet a hősöknek! – A doni katasztrófára emlékezett Kalocsa

Illés György Cinó  |  2023. 01. 16., 12:24

Január 15-én, vasárnap délelőtt fél tizenegykor vette kezdetét Kalocsa Város Önkormányzatának a doni áttörés emlékre az ott elesett hősök emlékére állított katonaszobornál tartott megemlékezése és koszorúzása. Városunk hagyományai szerint előtte a Szent Imre (Eperföldi) plébániatemplomban mutattak be szentmisét a hősök emlékére.

A megemlékezés ünnepélyességét a Magyar Honvédség vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. sz Repülődandár díszelgő alakulata által adott díszőrség, valamint a hódmezővásárhelyi 30. sz. Kinizsi Pál Páncélozott Gyalogdandár zenekarának zenei szolgálata emelte. Utóbbiak nemzeti hagyományaink szerint a megemlékezés kezdetén a Himnusz, zárásaképpen a Szózat közös eléneklését kísérték, az ünnepség előtt és után pedig indulókkal kedveskedtek a megemlékezőknek. A cikk alá görgetve egy indulóról készült videofelvételt láthatnak olvasóink.

A megemlékezés felütéseként dr. Zempléni Miklós A boldog szunnyadókhoz című költeményét szavalta el Matos Milán, az Eperföldi Sportiskolai Általános Iskola 8.a osztályos tanulója, akit tanára, Marsiné Fekete Judit készített föl.

Képgaléria megtekintése (31 db kép)
A galéria megtekintéséhez kattints a képre!
Forrás: Illés György / KALOhírek


Ezt követően dr. Kovács György nyugalmazott honvéd ezredes mondott emlékező beszédet, fölidézve előbb a doni katasztrófa emlékezetét, a hősök tiszteletére sokáig a veszteségek fölötti fájdalmat növelve meg nem tartott, majd egyre több helyen évről évre megrendezett megemlékezések és a történteket feldolgozó publikációk történetét, majd fölidézte az épp 80 esztendeje történt katonai kudarcunk okait és eseményeit, levonva mindebből a tanulságot az utókor számára.

1943. január 12-én, a II. világháborúban, a Don menti Voronyezsi fronton a védelemben lévő 2. magyar királyi hadsereg a 40. szovjet hadsereg ellentámadását követően rövid időn belül visszavonulásra kényszerült, majd két hétig vívott védelmi harcokban óriási veszteségeket szenvedve, állásait a német és olasz csapatok mögött utolsóként elhagyva, gyakorlatilag, mint hadászati, hadműveleti tényező, megsemmisült-bekövetkezett államiságunk legnagyobb katonai tragédiája – mondta a szónok, hozzátéve, hogy e tragédiáról közel ötven évig hivatalos megemlékezés nem történt, mert nem volt kívánatos a magyar királyi hadsereg katonáiról beszélni.

Születtek ugyanakkor különböző hadtörténész tanulmányok, igaz, ezek sokáig zárt terjesztésűek voltak, tanulmányi célokat szolgáltak a tisztképzéshez. 1958-ban adták ki Horváth Miklós A második magyar hadsereg megsemmisülése a Donnál című tanulmánykötetét, 1972-ben pedig megjelent a Requiem egy hadseregért Nemeskürty István tollából, majd 1992-ben Gosztonyi Péter A magyar honvédség a II. Világháborúban, 2016-ban pedig Harmat Árpád Péter, 2018-ban Szabó Péter publikált tanulmányt a kérdésről, de még sok-sok levéltári anyag vár feldolgozásra.

A Magyar Hősök napi megemlékezések felélesztésével 1990-től már helyet kaptak az I-II. világháború hősei között a Doni hősök is. Az 50. évfordulón, 1993-ban központi megemlékezést tartottak a budai várban, ami azóta évente ismétlődik, ma pedig már számos településén tartanak megemlékezést, így 2000-től, a II. világháború hősei és áldozatai emlékére felállított szobor avatása óta Kalocsán is.
2013-ban a doni hadműveletek körzetében két központi temetőt alakítottak ki magyar-orosz összefogással, ahol 27.000 hősi halott nyugszik, az ott felállított emlékműveken 12.000 azonosított és további 50.000 eltűnt katona és munkaszolgálatos neve került fel a gránit táblákra.

Képgaléria megtekintése (31 db kép)
A galéria megtekintéséhez kattints a képre!
Forrás: Illés György / KALOhírek


Kovács György a továbbiakban a hozzáférhető források alapján összefoglalta a történeti tényeket, olyan alapossággal, hogy az egy hadtörténeti leckével felért, és érdemes arra, hogy segítségével a doni katasztrófáról önálló cikkben is megemlékezzünk.

A történtek összefoglalása, a több int százezer áldozat emlékének megidézése után a doni katasztrófának az utókorhoz – kiemelten a ma emberéhez – szóló üzenetét, tanulságát is levonta a szónok:

„VALÓS NEMZETI ÉRDEKEK HIÁNYÁBAN, VAGY ELLENÉBEN NEM SZABAD, NEM ÉRDEMES, DE VESZÉLYES IS HÁBORÚSKODNI, HÁBORÚBA SODRÓDNI!”

Képgaléria megtekintése (31 db kép)
A galéria megtekintéséhez kattints a képre!
Forrás: Illés György / KALOhírek


A továbbiakban a doni hősök emlékművénél koszorút helyezett el Kalocsa Város Önkormányzata nevében dr. Filvig Géza polgármester,valamint Tihanyi Tiborné és Kákonyi István önkormányzati képviselők, majd az egybegyűltek – köztük dr. Bagó Zoltán és Király Róbert önkormányzati képviselők, katonai hagyományőrzők, valamint városunk politikai, társadalmi szervezeteinek küldöttei – a kegyelet virágait és mécseseit helyezték el a szobor lábánál

A megemlékezést követően a katonazenekar egy indulóval búcsúzott az emlékezőktől:

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-02-16 18:40:00
Határidő előtt benyújtotta dr. Bagó Zoltán polgármester Kalocsa Város és Intézményei 2026. évi költségvetésének tervezetét. A grémium 12 tagja közül csak hatan adták a tervezetre a voksukat, hatan tartózkodtak, így hamarosan újra napirendre kerül a kérdés. A költségvetés elfogadásának határideje március 15.
2026-02-15 11:28:10
A bokszolók „az ország legnagyobb ilyen versenyét” szervezik, de a Sportcsarnok ingyenes ingatlanhasználatára irányuló kérelmük tárgyalását egyelőre elnapolták. Viszont a Kalocsai Diáksport Bizottság diákolimpiai kézilabdameccsek rendezése céljából benyújtott kérelme zöld utat kapott: a tavasz folyamán négy napon át pattoghat a labda városunkban.
AranyOldal
AJÁNLÓ
Svebo gumiszervíz
SVEBO gumiszerviz & kereskedés
Gyors gumicsere, precíz szerelés és biztonságos közlekedés egész évben
A Svebo Gumiszervizben Kalocsán modern gépekkel, tapasztalt szakemberekkel és kedvező árakkal várjuk. Tel.: 06 78 463-162
Szigeti Farm
Szigeti Farm
Mezőgazdálkodás, szaktanácsadás, szálláshely
Agrár szaktanácsadás, adminisztráció és pályázatírás, képzés, valamint jogi tanácsadás és rendezvényszervezés
Tel.: 06 70 560 69-10
Pilvax Hotel Kalocsa
Pilvax Hotel Kalocsa
Elegáns környezet várja a vendégeket a Pilvax Hotelben
Letisztult stílus, harmonikus terek és egyedi hangulat minden részletben az igényes pihenésért
Tel.: 06 78 678-678
Spirit Fitness & Életmód Stúdió
Spirit Fitness & Életmód Stúdió
Szakértelem, minőség, eredmények. Csatlakozz hozzánk!
Egyedülálló edzések, modern géppark, támogató közösség. Egy hely, ami érted van!
www.spiritkalocsa.hu
szpott.hu
Szpott – rávilágítunk a lényegre
Képbe hozunk másfél percben!
Hírek, sztorik, érdekességek, Kalocsa és a térség legfontosabb eseményei, maximum 90 másodperces rövidvideók formájában a Facebookon, az Instagramon és a TikTokon.
Delfin hangstúdió Kalocsa
Delfin hangstúdió Kalocsa
Hang- és videóanyagok megmentése: VHS kazetták digitalizálása
Zenei felvételek, keverés, masztering, reklám zene készítés, stúdiókörnyezetben zenészeknek és tartalomkészítőknek
Tel.: 06 70 459 48-62
Tuti-Festék Kft.
Tuti-Festék Kft. Kalocsa
A Tuti Festékbolt lehengerlő kínálatával színt hoz a mindennapokba
Festékek, lazúrok, festőszerszámok, autófestékek forgalmazása és színkeverés lakossági és szakipari felhasználásra Kalocsán
Tel.: 06 30 385 00-55
Agrisk agrárbiztosító
Agrisk agrárbiztosító
Agrisk az agrárbiztosítási specialista!
Az Agrisk egy olyan agrárbiztosításokra szakosodott alkuszcég, aki online is elérhetővé teszi növénybiztosítások megkötését agrisk.hu
Tel.: 06 1 766 45-33

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 02. 18., 13:30
A húsvétra készül a keresztény világ Még >>>
2026. 02. 18., 13:26
Országszerte több üzletben is ugyanazzal a „bankjegyes” trükkel csapta be az eladókat Még >>>
2026. 02. 18., 10:46
Lezárt akta: újabb szekszárdi kábítószer-kereskedő ügyében fejezték be a nyomozást. Még >>>
2026. 02. 17., 11:50
Több mint kilencszáz gyorshajtót regisztráltak egy hét alatt Bács-Kiskun vármegyében. Emellett 48 baleset történt, tizennégyen megsérültek. Az ittas vezetők és a helyszínről elhajtó sofőrök ellen is intézkedtek. Még >>>
2026. 02. 17., 10:29
Egy napon belül elfogták azt a 33 éves férfit, aki balesetet okozott Kiskunfélegyháza térségében, majd megállás nélkül továbbhajtott. Az ütközés következtében a vétlen sofőr az árokba sodródott és fának csapódott. A rendőrség segítségnyújtás elmulasztása miatt indított eljárást. Még >>>
2026. 02. 16., 11:00
Február 12-én őrizetbe vettek egy 28 éves kecskeméti férfit, aki a gyanú szerint hónapok óta lopott a városban. Elsősorban kerékpárokat tulajdonított el, de más bűncselekmények is a számlájára írhatók. Végül egy sikertelen értékesítési kísérlet buktatta le. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK