2022. 08. 19. péntek
Huba
: 405 Ft   : 398 Ft Benzin: 754.8 Ft/l   Dízel: 786.9 Ft/l   Írjon nekünk

A pénznek nincs szaga – Szennyvízper, 44,5 millió, nem jött be!

Illés György Cinó  |  2018. 11. 19., 11:59

Jogi vitába bonyolódott, perre ment Kalocsa város azon települések egy részével szemben, akikkel közösen, konzorciumban hajtott végre szennyvízberuházást pár évvel ezelőtt, pályázati forrás fölhasználásával. A projekt keretében több környékbeli település épített ki gerincvezetéket és rákötéseket, azért, hogy az ott keletkező szennyvizet a kalocsai tisztítótelep fogadhassa be. Ennek a „befogadásnak” – lényegében a kapacitás átengedésének – a pénzügyi vonatkozásairól korában szerződés is kötetett az érintett települések közt, ám ennek sem másodfokon, sem most, a Kúria döntése során sem sikerült érvényt szereznie Kalocsának.

Az ügy korábbi fejleménye, hogy az állam átvállalta a szóban forgó beruházás kapcsán keletkezett, 150 milliós nagyságrendű visszatérítési kötelezettségünket, amely azonban nem kizárólag Kalocsa, hanem a konzorciumi résztvevők együttes kötelezettsége lett volna.

Fotó: Dunamellékcsatorna

Az állami szerepvállalással a város mintegy 15 milliós kötelezettségétől szabadult meg, azonban

A KONZORCIUMI TÁRSAKKAL IS VITA FOLYT, MÉGPEDIG A KALOCSAI SZENNYVÍZTISZTÍTÓ TELEP ÁTENGEDETT KAPACITÁSÁNAK ELLENÉRTÉKÉT ILLETŐEN.

Erre egy korábbi szerződés vonatkozott, az ilyen befogadó kapacitással korábban nem rendelkezett három település viszonylatában. E szerződésnek próbált érvényt szerezni Kalocsa a per által, mivel a konzorciumi partner települések vitatták a kontraktus érvényességét, ugyanis álláspontjuk szerint a konzorciumi megállapodás felülírta a szerződést.

Az elsőfokú ítélet tavaly év elején született, amelyet követően az önkormányzat a fellebbezés benyújtása mellett döntött. A másodfokú eljárásra májustól került sor, azt a Szegedi Ítélőtábla folytatta le, és szintén Kalocsa ellen ítélt. Ekkor az utolsó jogorvoslati fórumot is megkereste keresetével Kalocsa: harmadfokon a Kúria elé terjesztette igényét.

KALOCSA SIKERE ESETÉN MINTEGY 44,5 MILLIÓ FORINT FOLYHATOTT VOLNA BE A SZERZŐDÖTT TELEPÜLÉSEKTŐL.

Azonban – amint a legutóbbi képviselő-testületi ülésen, múlt csütörtökön dr. Bálint József polgármester bejelentette – a legfelső fokon eljáró Kúria is azt az érvelést tette magáévá, amely szerint

A KONZORCIUIMI MEGÁLLAPODÁS FELÜLÍRTA A KORÁBBI SZERZŐDÉST, ÍGY KALOCSA KÖVETELÉSE NEM MEGALAPOZOTT.

Bírósági bukták sora

Az elmúlt időszakban a szennyvízper mellett más jogi kudarcokat is kénytelen volt elkönyvelni Kalocsa.

Tavaly év elején a Magyar Állam ellen is perre ment városunk, mivel vitatta az Öveges-labor építése kapcsán keletkezett pénzvisszafizetési kötelezettségünket, ezért fellebbezett is , amikor első fokon kedvezőtlen döntés született. Azonban – a többek közt jogi végzettséggel is rendelkező polgármester megítélése szerint jó kilátások dacára – ezt is elmeszelték. Bálint József arra alapozta derűlátását, hogy a projekt végrehajtását állami szerv ellenőrizte, és nem emelt kifogást, azonban az ítészek álláspontja szerint a projekt kapcsán pénzügyi felelősséggel a tulajdonos beruházó tartozik.

Fizetve!

Az elvesztett perek Kalocsa város költségvetési helyzetét nem befolyásolják jelentősen, mivel a kötelezettségeket már kifizettük, csupán a perrel kapcsolatos egyéb költségekkel kell számolnunk, ami azonban még mindig több millióra rúghat.

AZ ESETLEGES SIKEREK MIATTI BEVÉTELEK VISZONT ÖSSZESSÉGÉBEN 100 MILLIÓS NAGYSÁGRENDŰ ELŐNYT JELENTHETTEK VOLNA KALOCSÁNAK.
AZ HIÁNYOZNI FOG.

NEM KELL RÁGONDOLNI!

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

videok  legfrissebb videók

2019. 08. 09., 11:29
Terefere Pécsi Viviennel. Interjúalanyaink: kalocsai kötődésű, tehetséges fiatalok. Téma: vágyak, álmok, tervek, alkotások, aktualitások. Viven első beszélgetőtársa 18 éves koráig élt városunkban, amelynek közvéleménye röplabdacsapatunk erősségeként ismerhette meg őt. De mi van vele most, egy jó évtized után? Meg fognak lepődni!

Még több friss hír

2022. 08. 17., 08:25
Pénteken indult az a hatalkalmas kerekasztalbeszélgetés-sorozat, amely Kalocsa értékeit helyezi fókuszba, és a különbségek helyett a közös pontok kiemelésével az itteni lokálpatrióták közti együttműködés erősítését tűzi célul. Elsőként a lokálpatriotizmus mibenlétét igyekeztek megragadni a résztvevők. Ma a népművészet lesz a téma.
2022-08-16 15:57:56
Hirtelen zuhant rá a gyász és vele együtt a váratlan élethelyzet sok nehezen megoldható problémája arra a kalocsai családra, amely fiatal édesanyját néhány hete veszítette el. Az apa segítség nélkül maradt, a gyermeket felügyelet nélkül nem hagyhatja, így fővárosi állását föladni kényszerült. Könnyű belátni: e helyzetben minden segítség jól jön!

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2022. 08. 19., 09:11
Balotaszállás külterületén, az előre megadott helyszínen 13 migráns személyt vett fel a gépjárművébe és elindult velük a nyugati határ felé. Még >>>
2022. 08. 19., 08:14
Csütörtök délután gyulladt ki az aljnövényzet Pécs külterületén, az Akó dűlőn, ahol lángra kapott egy ház is, majd az erős szél miatt sebesen terjedő lángok miatt egyre több ingatlan került veszélybe. Még >>>
2022. 08. 18., 13:24
Egyelőre az látható, hogy „labilisabb lesz a légállapot”, növekszik az ismétlődő záporok, zivatarok esélye, és akár hevesebb zivatarok is kialakulhatnak, ismertette a meteorológiai szolgálat. Még >>>
2022. 08. 18., 12:50
Nem lehet vele hibázni. Eredetileg gyümölcstortából alakult a recept, ami mindig túl kevés volt. Még >>>
2022. 08. 18., 12:37
Szintén augusztus 15-én nyílik újra a Közfoglalkoztatásból a versenyszférába program Még >>>
2022. 08. 18., 08:27
A Kalocsai Bokréta Népművészeti Egyesület és és a Piros Rózsa Néptánc Egyesület elsődleges célja a megalakulástól kezdve a gyermekek, a fiatal korosztály és a felnőttek népi játékkal, néptánccal való megismertetése volt, és ennek a tudásnak a bemutatása helyi, térségi, országos és nemzetközi rendezvényeken. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK

hirdetés