2022. 01. 16.
Gusztáv
: 355 Ft   : 310 Ft Benzin: 480 Ft/l   Dízel: 480 Ft/l   Írjon nekünk

Költözik a Tomori Pál Könyvtár – A jelenlegi épület hasznosításának kérdése még nem dőlt el

Illés György Cinó  |  2016. 07. 19., 18:22

A Kossuth utcai, energetikailag igen korszerűtlen, mostani formájában csak nagyon költségesen üzemeltethető jelenlegi épületből az egykori Nagyszeminárium, mai Tomori Pál Főiskola nemrég teljesen fölújított, korszerű szigeteléssel ellátott műemlék épületének második emeletére költözhet a Tomori Pál Városi Könyvtár az önkormányzati testület múlt csütörtöki ülésén hozott döntések nyomán. A döntést mindenki üdvözli, attól nem utolsósorban számottevő energia-megtakarítást remélnek.

A gyermekkönyvtár tavaly szeptemberben egy pályázati forrás fölhasználásával már átköltözött korábbi helyére – amint azt az előterjesztés is tartalmazta. A dokumentum szerint a könyvtár nyolcvanezres nagyságrendű állományának átköltöztetésének költségei mintegy hatmillió forintra rúghatnak. Ebből az olvasóterem kialakítása mintegy 2,5 millióba, a kölcsönző részleg kialakítása 3,5 millióba kerülhet az előzetes számítások szerint.

Ennek nagy része a megfelelő bútorzat, polcrendszer kiépítésének költségeit fedezné. E célra az oktatási kulturális és szociális bizottság hárommilliós forrást tud fordítani saját keretéből, ennek a Kalocsa Kulturális Központ és Könyvtár költségvetésébe való átvezetéséről kellett önkormányzati döntéssel határozni. Ez az összeg a polcrendszer legyártására és fölszerelésére szolgál majd.
Az épületrész használatbavételéhez emellett kisebb építészeti átalakításra, falak áttörésére, egyes termek összenyitására is szükség lesz – tudtuk meg.

A könyvtár jelenlegi épülete
Forrás: Tomori Pál Város Könyvtár / Facebook

A főiskola a múlt hét folyamán már ki is költözött a fölső szintről – derült ki a polgármesteri bevezetőből. Dr. Bálint József elmondta: a költségvetési forrásnak a költözködésre és a könyvtár új polcrendszerének kialakítására történő átcsoportosítását a bizottság „nagyvonalúsága” tette lehetővé, amelynek nyomán a nyár folyamán átköltözhet a könyvtár, és őszre az új helyen kezdheti meg a működését.

A főiskola eddig sem használta ki az épületnek ezt a szintjét. Az épület rezsiköltségei a városi büdzsét terhelték, és ugyan valójában csak temperáló fűtést alkalmaztak, így itt nő majd a tényleges költség, ám azt a korszerűtlen Kossuth utcai épület kiváltásával jelentkező közel tízmilliós megtakarítás bőségesen ellentételezi a várakozások szerint.
Erről már Török Ferenc beszélt, aki rámutatott: az eddig használt épületnek közel 10 milliós volt a fűtés és egyéb költsége, aminek a Vagyonhasznosítási Kft. költségvetésében is jelentkeznie kell. Hozzátette, valószínűleg a szeminárium költsége nőni fog, hiszen a tényleges használat során több energia szükséges, mint az eddigi fönntartó fűtéshez, de ezzel együtt is jelentős megtakarítás jelentkezhet a Kft.-nél – vélekedett a képviselő.

A várakozásában osztozott a polgármester is, aki azonban ennek értékével kapcsolatban óvatosságra intett, mondván, hogy a számításokat a gyakorlat általában nem igazolja. Ugyanakkor a költségvetést javíthatja a Kossuth utcai épület lehetséges hasznosítása is, amelyre egyelőre nincs pontos elképzelés.

Katus Attila ismertette a pénzügyi bizottság támogató álláspontját, majd Bolvári Ferdinánd arról tájékoztatott, hogy az oktatási, kulturális és szociális bizottságnak a jelenlegi könyvtárépületben megtartott, kihelyezett ülésén szintén a költözés támogatása mellett döntöttek.

Más vélemény nem lévén a határozathozatal következett. A kérdésben két határozat született. Az egyik az elvi döntést tartalmazta, amellyel az önkormányzat elhatározta a könyvtár átköltöztetését, amihez az alapító okirat módosítására is szükség van. A másik határozat a költségvetési forrásnak a bizottsági előirányzatból a könyvtárhoz történő átcsoportosítását tartalmazta, illetve rendelkezett ennek a megfelelő adminisztrálásáról a költségvetés adott sorain.
Mindkét határozat 12 igen szavazattal kapott zöld utat a testülettől.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!
Ehhez a cikkhez 0 darab hozzászólás érkezett. A kommentekhez gördítsen lejjebb.
Hozzászólások (Legyen Ön az első)
Csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá a cikkhez:
• Regisztrációhoz kattintson IDE.
• Amennyiben már regisztrált felhasználónk, a weblap legtetején lévő menüsávból elérheti a bejelentkezés panelt.

videok  legfrissebb videók

2019. 08. 09., 11:29
Terefere Pécsi Viviennel. Interjúalanyaink: kalocsai kötődésű, tehetséges fiatalok. Téma: vágyak, álmok, tervek, alkotások, aktualitások. Viven első beszélgetőtársa 18 éves koráig élt városunkban, amelynek közvéleménye röplabdacsapatunk erősségeként ismerhette meg őt. De mi van vele most, egy jó évtized után? Meg fognak lepődni!

Még több friss hír

2022. 01. 14., 09:01
A beruházás során egy 5.300 négyzetméteres csarnok létesül, melyben egy 1600 négyzetméteres üzem és gyártórész, egy 3700 négyzetméteres logisztikai raktár, valamint egy 500 négyzetméteres irodarész kerül kialakításra. A kivitelezési munkálatok heteken belül indulnak és a tervek szerint 2023 júniusában fejeződnek be.
2022. 01. 12., 14:00
A kérelmet akkor adhatja be a szülő vagy gyám az Oktatási Hivatalhoz, amennyiben úgy látja, hogy tanköteles korú gyermeke még nem érett az iskolakezdésre. Természetesen ez fordítva is lehetséges. Most nyújthatják be a kérelmet azok a szülők is, akiknek még nem tanköteles a gyermeke, de szeretnék, ha szeptemberben megkezdené az iskolát.
2022. 01. 10., 08:40
Az Eperföldi templomban az áldozatok emlékére mutatták be a reggel fél tízkor kezdődött szentmisét, majd a templom előtti téren, a Doni áldozatok emlékművénél tartottak megemlékezést és koszorúzást katonai tiszteletadással. Beszédet Simon Zoltán alpolgármester, verset Iván Adrienn mondott, közreműködött a Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekar.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2022. 01. 16., 15:57
2022. 01. 17-én, hétfőn a Grősz József utcától a József Attila utca - Ady Endre utca kereszteződéséig a Hunyadi János utca lezárásra kerül. Még >>>
2022. 01. 16., 10:27
Ahhoz, hogy az AKC nyilvántartásba vegyen egy fajtát, egyéb kritériumok teljesítése mellett az is kell, hogy legalább 300 egyed éljen belőle az ország legalább 20 államában. Még >>>
2022. 01. 16., 10:25
2020 decemberében egy társkereső oldalon hirdetést adtak fel dr. Filvig Géza fényképével, ami mélységesen felháborította – Most, egy évvel később kézhez kapta a végzést: a bíróság jogerősen kiszabta büntetését az elkövető ellen aki az álprofilt létrehozta és visszaélt a fényképpel . Még >>>
2022. 01. 16., 10:10
Pécsi Vivien önkormányzati képviselő egy országos kezdeményezés kalocsai "kistestvéréhez" való csatlakozáshoz buzdít minél több hölgyet a #nemluxustáska kampánnyal. Az adományozott táskákat január 31-ig lehet leadni a Polgármesteri Hivatal portáján. Még >>>
2022. 01. 15., 09:39
Február 15-től felnőtteknél hét nap lesz a karantén, öt nap után, tünetmentesség esetén, negatív koronavírus-teszttel ugyanakkor „lehet szabadulni”. Még >>>
2022. 01. 14., 09:48
A kihelyezett fenyőfa ne akadályozza a gyalogosokat, az úttesten az autók parkolását és haladását, illetve ne kerüljön parkokba, zöldterületekre, bokrok alá, parkoló autók közé! Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK