Ismerik azt a cseh slágert, hogy „Sej-haj, Rozi”? – Életkép száz éve a Tabánban

Érdekesség, hogy a csoporttal érkezett tolmács, Küű Rita Prága közelében élő „kalocsai lány”. Pontosabban asszony, de annak már nem egészen kalocsai, hiszen férje cseh. Hogyan került képbe? Egyszerű: lányuk is tagja a prágai központtal működő csoportnak, amelynek vezetői erről a fesztiválról épp tőle hallottak először. Tehát majdnem úgy volt, hogy a gombhoz lett a kabát.

Képgaléria megtekintése (12 db kép)

A csoport a kalocsai közönségnek egy meglepetéssel is készült: egy közismert nótát magyarul énekeltek el – tegyük hozzá, egész szép kiejtéssel –, a közönség pedig vígan dalolt velük. Erről egy videót is készítettünk.

De nem ez volt az egyetlen ismerős dallam: a cseh muzsikusok talán nem is tudták, hogy az álltaluk előadott egyik dallam Magyarországon is közismert sláger. Olyannyira sajátunknak is érezzük, hogy utána kellett gugliznunk, hogy eredetileg mi is volt az a nóta, hogy

Sej-haj, Rozi… Škoda lásky daláról a magyarok többsége – eddig velünk együtt – nem is gondolná, hogy eredetileg, bizony talpig cseh sláger.

A Prága melletti Nymburkból érkezett Folklorní soubor Šáteček csoport által bemutatott táncok láttán két dolgot egyből megérezhet a folklórfesztiválokon és hajósi Orbán-napokon edződött kalocsai közönség.

Az egyik az, hogy Csehország is olvasztótégely, a cseh nép is befogadó természetű, és nyitott mások kultúrájára, hiszen a dalaik közül sok emlékeztet a német népi muzsikára, táncaik közt pedig a „sváb” táncokat idéző koreográfiák mellett a polkához hasonló lépéseket láthattunk, a hozzá illő zeneszóra.

Képgaléria megtekintése (12 db kép)

A másik, hogy a jellemzően a paraszti kultúrában gyökerező magyar folklórral ellentétben ezek a táncok a polgári hagyományt erősítik. A falusi lakodalmak és mulatságok hangulata helyett a múlt századelőnek, XIX-XX. század fordulójának városi báljai, vagy akár az akkori Budapest híres mulatóinak, vendéglőinek miliője köszön vissza. Valami ilyesmi hangulat lehetett például mondjuk száz éve a Tabánban.
Legalábbis nekünk „ez jött le”.

A menettánc során elhangzott bemutatkozás szerint a Közép-Elbavidéki tájegység folklórhagyományát dolgozzák föl és őrzik meg. E hagyományra a mesterségtáncok és a ’mateník’, azaz váltakozó ütemű táncok a jellemzőek.

Táncaik elsősorban nem a virtus kifejeződései, nem akrobatikus mozgásformák, mint gyakran a magyar néptáncok esetében, hanem inkább a közösségi élmény erősítését szolgálják, köztük sortáncokkal, „karikázókkal”, vagy általunk is jól ismert társastáncokkal, mint például a bécsi keringő, így lépéseik is viszonylag könnyen elsajátíthatóak. Ám a közönség soraiban olyan is akadt, aki már ezzel sem bíbelődött, hiszen azt már régóta pontosan tudta, hogy hogyan kell táncolni a „Sej-haj, Rozira”!

A fiatalokból álló csoport vezetőjétől – a tolmács segítségével – megkérdeztük, hogy mi a benyomása a fesztiválról. Azt válaszolta, hogy

BÁR SOK SZÉPET ÉS JÓT HALLOTT A DUNA MENTI FOLKLÓRFESZTIVÁLRÓL KORÁBBAN, DE AMIT ITT TAPASZTALT, AZ MINDEN KÉPZELETÉT FÖLÜLMÚLTA: ILYEN PEZSGŐ FESZTIVÁLHANGULATTAL ELMONDÁSA SZERINT MÉG SEHOL SEM TALÁLKOZOTT.

A rengeteg résztvevő mellett a koreográfust meglepte az igen népes közönség is. A csoportvezető szinte értetlenkedett, hogy egy Kalocsa nagyságú városban ekkora lélekszámú közönség hogyan vehet részt a programokon. Kicsit szomorúan, irigykedve tette hozzá, hogy Csehországban a folklórhagyománynak koránt sincs akkora nimbusza mint itt, a néptánccal, népzenével foglalkozókat inkább csodabogárnak nézik.

SZÓVAL, A CSEHEKNEK TETSZIK A FESZTIVÁL, NEKÜNK MEG A „BOHÉM” FIATALOKBÓL ÁLLÓ CSOPORT JÓKEDVŰ, LELKES HOZZÁÁLLÁSA, ÉLETVIDÁMSÁGA ÉS NYITOTTSÁGA, BARÁTSÁGOSSÁGA TETSZIK.

Ma – péntek – este az érsekkerti szabadtéri színpadon fél nyolckor kezdődő folklórműsor keretében újra megnézhetjük táncaikat!