Itt találod az összes cikket a „Duna Menti Folklórfesztivál” témában!
A július 5. és 9. között zajlott XXI. Duna Menti Folklórfesztivál programsorozatának záró szentmiséjét a Szent István király templomban mutatta be Mészáros István címzetes prépost, templomigazgató július 9-én, vasárnap.
Műsorváltozás volt, így a török csoport műsoráról lemaradtak, akik ehhez időzítették a programjukat. Így is tartalmas, színvonalas programsor várta a gála közönségét, akik soraiban az Altino városából - testvérváros-várományosunkból – a fesztiválra érkezett küldöttség is helyet foglalt.
A XXI. Duna Menti Folklórfesztivál utolsó napján a helyi és környékbeli csoportoké volt a főszerep a kisszínpadon, ahol a 3 évesektől a hetven felettiekig léptek fel a hagyományőrzők.
Három napon át a kisszínpadon nemzetek dalaival, táncaival ismerkedhetett a fesztivál rendezvénysátrat pénteken is megtöltő közönsége. Ezen a napon a nemzetiségi kultúrát a délszláv hagyományőrzők képviselték, a többi – helyi és környékbeli – csoport a magyar kultúrát élteti.
Három napon át – csütörtökön pénteken és szombaton – a kisszínpadon nemzetek dalaival, táncaival ismerkedhetett a fesztivál lelkes közönsége. A sátor mindhárom nap meg is telt érdeklődőkkel. Csütörtökön a magyar mellett horvát, lengyel és sváb csoportok adtak ízelítőt kulturális hagyatékukból.
Sok jó alkalmi szakács mellett a török sípos és a két dobos anyukájuk receptje alapján olyan muszakát rittyentett, hogy a híres-neves török séfek is elbújhatnak mellette.
Minden este más kultúra áll fel a kisszínpadra a Platán Rendezvényközpontban, a XXI. Duna Menti Folklórfesztivál ideje alatt. Csütörtök este még egy kis ízelítőt kaphattunk Törökországból, elleshettük tőlük tánclépéseiket, velük együtt mulathattunk.
A XXI. Duna Menti Folklórfesztivál egyetlen fizetős műsorán vehettünk részt, csütörtök este. Szerintem az ott jelenlévők egyetértenek velem, ha azt mondom: megérte kifizetni a belépő árát. Már kezdés előtt elfogyott az összes beléptető karszalag, így jegyeket is árultak, az ülőhelyek percek alatt megteltek.
A Folklórfesztivál programjának mindegyik napját más-más csoport közreműködésével megtartott táncház zárja a Platán teraszán. A nyitónapon a cseh csoport szállta meg a teraszt és a közönség szívét. A táncaikba könnyen bekapcsolódhattunk, találkoztunk több ismerős dallammal is, és – akármilyen meglepő – kiderült, a csoportban egy kalocsai lány is van.
Van egy hely Bács-Kiskun megyében, van egy közösség Kalocsán, a kalocsai szállások vonzáskörzetében, ahol nincs ilyen, hogy bezzeg az én időmben. Nem mondják azt a szeretett, kérges kezű, dolgos nagyanyáink, hogy a jó dolgokból nem maradt semmi. Mert itt bizony családok százai találkoznak a néptánc, a népzene égisze alatt, de nem csak a folklór fesztivál idején. Találkozásaik messze túlmutatnak a puszta hagyományőrzésen.
Városunk legjobb hagyománya kibontotta a legszebb kalocsai „sehun sincs virágot” – kezdetét vette a várost négy napig pezsgő élettel, soknyelvű zsivajjal megtöltő, népeket, nemzeteket a folklórmozgalom által összefogó Dunamenti Folklórfesztivál. A hagyományos nyitó fölvonulás forgatagára, amelyen minden csoport bemutatkozott, ezrek voltak kíváncsiak.
A Gyöngyösbokréta mozgalom a népi hagyományok újjáélesztésére létrejött mozgalom volt a két világháború között. Szervezője Paulini Béla, aki eredetileg újságíró volt, s néhány irodalmi munkája után állt a népművészeti mozgalom élére. Kompromisszumok árán megnyerte a mozgalomnak az akkori teljes kormányzat támogatását. A falvak és városok vezetői figyelemmel kísérte és támogatta is a Gyöngyösbokrétát.
Érik az új testvérvárosi kapcsolat! A polgármester legutóbbi testületi ülésen számolt be az alpolgármestere, Kinyóné Lakatos Melinda és egy tolmács kíséretében tett olaszországi látogatásáról. Számos területen ígéretesek a kilátások, de mindenekelőtt a paprikatermesztés és feldolgozás területén lesz kézenfekvő az együttműködés Altino városával.
Szerdától vasárnapig dübörög majd Kalocsa nagymúltú nemzetközi rendezvénye!
A legtöbb települést 1 millió forint közeli összeggel támogatja a JETA falunapjának, fesztiváljának megrendezésében, de van ahová ettől is nagyobb segítség érkezik. Az hagyján, hogy elindult a turisztikai szezon, de már a kampány is megkezdődött a 2018-as választásokra. Ez a KALOhírek heti összefoglalója.
Kuriózumcsapat – először a néptáncosok, népzenészek és dalkörök nemzetközi találkozóján!
Nemrég az idei Duna Menti Folklórfesztivál kapcsán számolhattunk be izgalmas fejleményekről – most jöjjön nyarunk legjava, egyelőre dióhéjban!
Derült égből durrant a hír a héten a Kalocsai Művelődési Központ közösségi oldalán – utánakérdeztünk a részleteknek!
Egyelőre kulturális együttműködésről szólnak határozott elképzelések, amelyek a jövő évi Duna Menti Folklórfesztivál keretei közt fordulhatnak gyümölcsözőre – ezt az elképzelést is szolgálná az uniós forrásból megpályázott 25.000 eurós támogatás. A pályázat beadásáról múlt pénteken döntött az önkormányzati testület.