2022. 05. 24. kedd
Eliza, Eszter
: 383 Ft   : 358 Ft Benzin: 479.3 Ft/l   Dízel: 479.5 Ft/l   Írjon nekünk

Bensőséges, karácsonyváró falugyűlés Dusnokon – Kitüntetések, ünnepi műsor, közös gyertyagyújtás az összetartozás jegyében

Zsiga Ferenc  |  2018. 12. 15., 17:15
Kapcsolódó
téma cikkei (19)

Az egy településhez, egy közösséghez tartozás jegyében, példa értékű karácsonyváró programmal várta Dusnok Község Önkormányzata a falu apraját-nagyját a december 14-én, pénteken este tartott ünnepi falugyűlésre. A művelődési házat zsúfolásig megtöltő közönség előtt először Palotai Péter polgármester számolt be az idei év eredményeiről, majd Zsigó Róbert, a választókörzet országgyűlési képviselője köszöntötte az esemény közönségét és az alkalomból kitüntetett négy helyi lakost. A bensőséges ünnepség végén a több száz főnyi résztvevő egy-egy gyertyát gyújtott, majd a polgármester felkérésére, Kis-Tamás István plébános előéneklése mellett közösen elénekelték a Mennyből az angyal című karácsonyi egyházi éneket.

A művelődési ház színpadán helyet foglaló képviselő-testület tagjai nevében Palotai Péter polgármester köszöntötte Zsigó Róbert országgyűlési képviselőt, államtitkárt és az ünnepi falugyűlés résztvevőit. A polgármester elismerően szólt az országgyűlési képviselő támogatásáról, majd a megválasztása óta valamennyi falugyűlésen résztvevő Zsigó Róbertnek egy Dusnok község címerét ábrázoló jelvényt ajándékozott.

Képgaléria megtekintése (11 db kép)

Forrás: Zsiga Ferenc

Palotai Péter részletes, a falu idei fejlesztéseit számba vevő tájékoztatása azt igazolta, hogy a 2018. év Dusnok számára kiemelkedően sikeres volt. A már elnyert, megvalósított és előkészítés alatt álló pályázatok azt vetítik előre, hogy a község mind az épített környezet fejlesztésében, mind az intézmények működtetése terén nagyot lépett, lép előre.
Figyelemmel arra, hogy ezeknek a fejlesztéseknek egy részéről az elmúlt napokban beszámoltunk, és az erről szóló tájékoztatást még folytatjuk, azok részletezésétől itt eltekintünk.

Zsigó Róbert képviselő felszólalásában a választókerület út és egyéb fejlesztéseinek ismertetése mellett arról is szólt, hogy a november 15-én megjelent Kormányhatározat szerint az 51-es főút Dusnoktól Bajáig, illetve Dusnoktól Kalocsáig tartó szakasza rekonstrukciójának tervezése megkezdődik. Ez a munka fontos feltétele a konkrét fizikai megvalósításnak.

Képgaléria megtekintése (11 db kép)

Forrás: Zsiga Ferenc

A falugyűlés legemelkedettebb pillanata az volt, amikor Palotai Péter és Zsigó Róbert átadta az önkormányzat által alapított kitüntetéseket. Ám mielőtt a plakettet, oklevelet és a jutalmat az érintettek átvették volna, valamennyi kitüntetett méltatását felolvasták.

Dusnok községért kitüntetést vett át Jagicza Jánosné és Seregné Évei Margit orvos asszisztens,

akiknek a dusnoki betegekért végzett áldozatos munkájáért, Seregné esetében a szociális területen folytatott bizottsági tevékenységéért is oda ítélték a díjat.

Ezt követően

a falu történetének legfiatalabb kitüntetettjei, Bolvári Dávid és Bolvári Zoltán ikertestvérek vették át a Dusnok községért kitüntetést.

A laudációból kiviláglott, hogy a két fiatalember a sport területén végzett kimagasló teljesítményéért és Dusnok sport múltjának feltárásáért kapta az elismerést. Dávid és Zoltán egy könyv megírására vállalkozott, amely a dusnoki futballról szól. A könyv Dusnok Községi Sportegyesülete történetét dolgozza fel az 1937. évi megalakulástól napjainkig.

A kitüntetés átadásakor a dusnoki futballcsapat egyen melegítőbe öltözött fiataljai dallal köszöntötték két kitüntetett társukat.

Képgaléria megtekintése (11 db kép)

Forrás: Zsiga Ferenc

A falugyűlés alkalom volt arra is, hogy

a közelmúltban elhunyt dr. Bajusz István állatorvos fiának és lányának posztomusz adják át a Dusnok Község Díszpolgára kitüntetést,

amelyet a polgármester már a temetésen bejelentett.
Dr. Bajusz István hosszú ideig vett részt az önkormányzat munkájában, képviselőként és alpolgármesterként is dolgozott a községért.

A képviselő-testület az iskola tantestületének javaslatára

kiváló tanuló arany fokozat kitüntetést adományozott Fonyódi Sárának,

aki a helyi általános iskola sokoldalú, kiemelkedő tanulója volt. Mint elhangzott, Sára kiemelkedő tehetsége sportban, zenében és tanulásban egyaránt megmutatkozott. Országos versenyeken elért szép eredményekkel öregbítette az iskola hírnevét.

Az ünnepségen megemlékeztek arról is, hogy amint arról korábban portálunkon is beszámoltunk, Palotai Péter polgármester Horvát Közéletért Kitüntetést kapott. A polgármester ezúttal is elmondta: ugyan a kitüntetést ő vette át, de az valamennyi dusnoki horvátnak szól.

A Kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola Dusnoki Aprók Néptánc Együttesének szólistái és a helyi Horvát Gyermek Énekkar műsora után a közös gyertyagyújtás következett.

Képgaléria megtekintése (11 db kép)

Forrás: Zsiga Ferenc

A résztvevők az ülőhelyükre előre elhelyezett gyertyákat meggyújtották, majd a világítás lekapcsolását követően, Kis-Tamás István plébános előéneklése mellett elénekelték a Mennyből az angyal című karácsonyi egyházi éneket.

A 2018. évi, bensőséges hangulatú dusnoki ünnepi falugyűlés a résztvevők megvendégelésével zárult.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

videok  legfrissebb videók

2019. 08. 09., 11:29
Terefere Pécsi Viviennel. Interjúalanyaink: kalocsai kötődésű, tehetséges fiatalok. Téma: vágyak, álmok, tervek, alkotások, aktualitások. Viven első beszélgetőtársa 18 éves koráig élt városunkban, amelynek közvéleménye röplabdacsapatunk erősségeként ismerhette meg őt. De mi van vele most, egy jó évtized után? Meg fognak lepődni!

Még több friss hír

2022. 05. 21., 08:52
Katonai tiszteletadás mellett, katonazenekar közreműködésével és a Dózsa György technikum rendészeti szakos tanulóinak részvételével tartották meg a magyar hősökről, a magyar honvédelem daliás időszakairól és fájdalmas veszteségeiről és Kalocsa katonavárosi múltáról való megemlékezést a honvédelmi nap keretében.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2022. 05. 24., 08:24
Vasárnap délután kérték a mentők gyors segítségét, ahhoz a 45 év körüli férfihez, aki biciklizés közben lett rosszul Kecskeméten. Még >>>
2022. 05. 23., 18:45
A nagy többséggel megválasztott öt Fidesz-KDNP-s képviselő a főpásztornál tett látgatást. Még >>>
2022. 05. 23., 10:20
A 70 éves doktornő pénzért állított ki hivatalos igazolást a sóoldatot kapó betegeknek, így megkaphatták a védettségi igazolványt. Még >>>
2022. 05. 22., 19:07
Nyárias, de változékony idő lesz a jövő héten. Még >>>
2022. 05. 22., 10:15
Belgiumban három majomhimlő által fertőzött embert vettek nyilvántartásba. Emellett már Spanyolországban, az Egyesült Királyságban, Portugáliában, Olaszországban, Svédországban, Franciaországban, sőt a szomszédos Szlovákiában és Ausztriában is megjelent a vírus. Még >>>
2022. 05. 21., 11:34
A 49 éves férfi elkövető élettársa az eladás során működött közre, neki fizették a vételárat. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK

hirdetés