Foktői Tarhonyások(k) nyerték el a XXV. Jubileumi Paprikás Ételek Főzőverseny egyik legfőbb díját, a Vándorkupát

A régi paraszti világ konyhájában a szárított tarhonya volt az egyik legfontosabb olyan élelmiszer, amit a határban dolgozók könnyen magukkal tudtak vinni, vagy onnan hazatérve a vászonzacskóban tárolt tarhonyából készítettek kiadós, ízletes ételt. Hogy a foktőiek miért kapták a Tarhonyások ragadványnevet, arról majd kicsit lejjebb, most térjünk vissza a győztes csapathoz és annak győztes ételéhez.

A csupa foktőiekből, vagy egykori foktőiekből álló főzőcsapat, név szerint, ABC sorrendben: Bolvári Gábor, Dr. Jéri Tamás, Kocsi Gábor, Kovács Ottó és Szalai József három különböző tarhonyás ételt főzött: a versenybe benevezett és az egyik legmagasabb elismerést kivívó „úttörőgombócot”, valamint versenyen kívül, de legalább akkora odafigyeléssel és szeretettel pásztortarhonyát és keménytarhonyát a családtagok, barátok, ismerősök, és persze a kóstolók részére.

Ez utóbbiakból volt bőven, így egy idő után le is kellett állítani a kóstolást, hogy maradjon a vendégeknek.

A főzőcsapat egyik tagját, Kovács Ottót a díj átvételét követően kérdeztük, hogyan fogadták a magas elismerést?

A zsűri az érdeklődés felcsigázása érdekében – nagyon helyesen – azt a módszert követte, hogy a legrangosabb elismerések átadása maradt a díjátadó ceremónia végére. Mi a baráti szálak szorosabbra fűzése, a főzés öröme miatt állunk a kondér mögé, és nem utolsó sorban, hogy szülőfalunk jellegzetes ételét bemutassuk a nagyobb közönség részére. Versenyről lévén szó, azért volt egy kis izgalom bennünk, de őszintén szólva az utolsó díjak kiosztásánál már szinte feladtuk, mert magunk nem gondoltunk arra, hogy a műkedvelő szakácstudományunk ilyen magasra repíti az általunk főzött ételt. Örömmel vettük át a díjat, és azt is örömmel nyugtáztuk, hogy a zsűri tagjai ennyire elkötelezettek a hagyományok, a paraszti kultúra szerves részét képező magyaros konyha tradicionális ételei mellett. Így magasra emelem a kalapom előttük, hiszen mindannyian a szakma kiválóságai, akik gyakorlatilag bármit a legmagasabb fokon, a legigényesebb vendégnek is elkészítenek. Mint a gyökereinkhez, a hagyományainkhoz ragaszkodó embereket ez a hozzáállás talán még a megítélt díjnál is nagyobb örömmel tölt el. Köszönet érte!– mondta a csapat egyik tagja, Dr. Jéri Tamás pedig a győztes étel hozzávalóit is megosztotta velünk. Az „úttörőgombóc” 22 kilogramm kockára vágott sertéslapockából, 6 kilogramm jó minőségű szárított tarhonyából, szükség szerinti mennyiségben sertészsíron pirított vöröshagymából, mintegy15 liter víz, só, bors, paprika és fűszerkömény hozzáadásával készült.

Németh József, a főzőverseny atyja a Vándorkupa odaítélésével kapcsolatban elmondta:

Ez a csapat már bebizonyította az elmúlt közel 20 évben, hogy ebből a klasszikus népi ételből még magyarországi rekord mennyiséget is tudnak készíteni, és az sem véletlen, hogy 10 évvel ezelőtt megkapták a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség „ Népi Sütő-Főző Hagyományok Ápolója” címét. A zsűri értékelésekor a gazdag ízvilágon kívül szempont volt, hogy a csapat közel 20 alkalommal már részt vett a Paprikás Ételek Főzőversenyén.

A vándorserlegen kívül a szakmai fődíjat a kalocsaiak előtt nem ismeretlen nevű Súlyos Sasok Team kapta meg az aranydiploma mellé.– mondta Németh József, aki azt ígérte, a főzőversenyről átfogó tájékoztatást is ad majd.

És ha már a foktőiek ragadványnevét, a Tarhonyásokat szóba hoztuk, elmondjuk a legendák világába eső név eredetét.

A régmúltban gyökerező történet szerint a pityókás férjet megdorgálta az asszony, amiért a búzát még nem vetette el. Az meg bortól mámorosan fogta a szárított tarhonyával teli zsákot, és elszórta a földön annak rendje - módja szerint. Az igazi baj persze nem abból kerekedett, hogy a búza a kamrában maradt, így aztán soha nem kelt ki, hanem hogy az asszony mindezt elpletykálta a piacon. Ebből is látható, hogy a férfibűnök felnagyításának a faluban is régi hagyománya van. Talán azóta él, hogy Foktőn a tavaszi hónapokban nem illik a tarhonya "csírázásáról" érdeklődni.