Nem csak a Paprikás Ételek Főzőversenye, hanem a Szent István Kalocsai Paprika Lovagrend is jubileumot ünnepelt az idei Paprikafesztiválon. Míg előbbit sorban huszadik éve rendezték meg, utóbbit épp 15 éve alapította a Kalocsai Fűszerpaprika Zrt.
A Szent István Kalocsai Paprika Lovagrend célja a kalocsai paprika kultúrájának, hagyományainak ápolása, hírnevének növelése, értékének megőrzése. A lovagrend felett Kalocsa város mindenkori polgármestere vállalt védnökséget, valamint a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye pártfogásában áll. Tagjai fogadják, hogy megőrzik és továbbviszik e patinás magyar márkatermék hírnevét. A lovagrend saját emblémával, zászlóval és jogarral rendelkezik. A lovagrendi avatás a hagyományokhoz híven a korábbi Paprika Napok, mostani Kalocsai Paprikafesztivál keretében kerül lebonyolításra.
Forrás: Borbély-Juhász Ágnes / KALOhírek
Idén két új taggal, Tarnai Vincével és Tógyer Gyulával bővült a lovagok népes tábora, akiknek elkötelezettsége a fűszerpaprika iránt közismert, munkájuk érdemessé tette őket a lovagrend tagjai közé való felvételre. Miután mindketten kiállták a lovagrend próbatételét, azaz három őrlemény közül kóstolás után ki tudták választani a kalocsai fűszerpaprika őrleményt, Németh József, a Kalocsai Fűszerpaprika Zrt. elnök-vezérigazgatója lovagrendi taggá avatta őket.
Tarnai Vince mezőgazdasági gazdálkodó 1960-ban született Dusnokon. 1978-ban víz-gázszerelői képzettséget szerzett. 1980-től 1994-ig a nemesnádudvari Kossuth Mezőgazdasági TSZ-ben épületgépészként dolgozott. A fűszerpaprika termesztést már gyermekkorában megtanulta szüleitől. Családjával és szüleivel 35 hektáron családi gazdálkodóként főleg fűszerpaprikát, spenótot, petrezselyemlevelet, kaprot és egyéb levélzöldségeket termel. A Kalocsai Fűszerpaprika Zrt. évek óta beszállítója. A fűszerpaprikát nem csak termeli, hanem főzéshez is használja. Kedvenc időtöltése a halászlé és a paprikás ételek főzése belföldi és külföldi vendégek számára egyaránt.
Tógyer Gyula a tiszaújvárosi Sziget Csárda ügyvezető igazgatója. 1950-ben Tiszadadán született. Felszolgáló, szakács, majd üzletvezetői képesítést szerzett. Szakmai pályafutása az ózdi Kék acél étteremben kezdődött. Majd 1971-’76-ig a lilafüredi Palotaszálló, 1985-’97-ig leninvárosi Hotel Olefin teremfőnöke és főpincére volt. 1977-ben családi vállalkozásba kezdett. A Tisza-szigeten felépítette a Sziget Csárda éttermet, melyet a mai napig sikerrel üzemeltet. A matyóterem mellett 2002-ben elkészítette a világhírű Kalocsa termét is, melyet Kalocsa város delegációjával közösen nyitottak meg. Ételeikkel, kínálatukkal a magyar konyha hagyományait ápolják. Karitatív tevékenysége, önzetlensége példaértékű. Munkavégzése során számos kitüntetésben részesült. 1983-ban elnyerte a Magyar Felszolgálók Bajnoka címet, 1998-ban a Magyar Királyi Szakácsok Kamarása Adománylevelet. 2002-ben az Év Vendéglátósa címet. A Magyarok Nagy Asztala kódexben szerepel, Magyarország séf diplomatája, Tiszaújváros PRO URBE életműdíjat adományozott neki.