Bufurc bácsi meséi 30. – Snecikével pontyra? Avagy: Bufurc bácsi Sebile Flatt Shad-je

Tavaly január végétől minden második héten újabb mesével lepte meg olvasóinkat András Róbert. Most azonban egy ideig nélkülöznünk kell írásait a KALOhíreken, ez a sorozat ugyanis ezzel a résszel véget ér. De ne szomorkodjanak! A Bufurcmese.hu oldalon továbbra is újabb és újabb történetek jelennek meg András Róbert tollából több rovatba sorolva.

Sőt, támogatói segítségével már az utolsó simításokat végzi írásainak sajtó alá rendezésében is: heteken belül megjelenik első kötete húsz írásával, képekkel illusztrálva.

A visszaemlékezések, rövid, vicces szösszenetek közt gyermekkorának emlékezetes pillanatait ugyanúgy megtalálhatjuk, mint egy sor büszkeségre okot nem adó történet „Az alkohol felszabadulttá tesz” című rovatban. Történeteit őszintén, intő példaként tárja az olvasók elé, szenvedélybeteg sorstársainak pedig a visszafordulás reményét kínálja „Rehabilitáció…” rovatcímen összegyűjteni tervezett írásaiban, amelyek nyolc éve tartó absztinens életének nehézségeit, mérföldköveit mutatják be.

Maradtak még részeges történetei – ezekre egy későbbi alkalommal talán még visszatérünk –, most azonban az utóbbi, józan életének egyik szórakoztató epizódját villantja föl, keserédes végkicsengéssel. Előre szólunk, hogy némi horgászati alapismeret nem árt a műélvezethez – ebben a Google segít –, de a lényeg a nélkül is érhető. Ezzel búcsúzik tehát a KALOhírek olvasóitól – legalábbis egy időre – Bufurc bácsi.
Jó szórakozást hozzá!

Snecikével pontyra – Avagy: Bufurc bácsi Sebile Flatt Shad-je

Gyerekkoromban is sokat pörgettem, de az elmúlt öt évben már mást se csinálok, csak várom, hogy rávágjon valamilyen kapitális ragadozó a műcsalimra.
A régen nagyon szeretett körforgó Mepps-eket, mára felváltották a gyönyörű wobbler csodák. Mondhatjuk, hogy függőség számba megy ez már nálam. Azt gondolom, ezzel helyettesítem a múltbéli, káros szenvedélyemet. Minden évben újabb és újabb wobblerek-re esküszöm.

Négy éve, mert ugyebár volt sikerélményem vele, a Sebile Flatt Shad lett a favorit. Mentem is szinte naponta a kedvenc üzletembe, a Katus horgászboltba, és csodáltam az újdonságokat. A kedves, horgászatban igen jártas eladó javasolta nekem hófehér színű Flatt-et. Fogtam is vele első alkalommal sügéreket és csukát. Mivel rendszerint a kedvenc csalik sérülnek, vagy rosszabb esetben szakadnak be először, pár kőhöz csapódás után ennek is kiugrottak a piros szemei. Szobafestő szakmámat nem meghazudtolva, festettem új pöttyöket rá.
A „rehabilitáció” során a piros festék kicsit szétfolyt a csali fején, de nekem tetszett.

Elhatároztam, hogy hétvégén elmegyek egy közeli tóra. Gyerekkoromban voltam ott utoljára. Felhívtam egy barátom, hogy hol tudok jegyet váltani, és hogy jönnek-e ott a ragadozók. Elmondta, hogy ezen a vízen nem pergetnek. Sok a harcsa, süllő, csuka, feketesügér, de élőhallal fogják a halakat.

Hétvégén kedvesemmel, akit stílusosan Snecikémnek becéztem, el is mentünk ide szerencsét próbálni. Első látásra szerelmes lettem a vízbe, nem beszélve arról, hogy második dobásomra fogtam egy csukát a festett fejű Sebile-lel, utána pedig olyan élményekben volt részem, amit egy horgász egész életen át mesél majd, mindig egy kicsit „színesebben”…

A csuka után a második halam furcsán húzott, ki-kiugrált a vízből. Életem első fekete sügérjét fogtam meg, nem is láttam még élőben ezt a halfajtát. Egy kiló nyolcvan dekás volt. Pont mellettem volt egy vezetőségi tag, és mondta, hogy el lehet vinnem, mert nagyon elszaporodtak a tóban. Ezután sorba fogtam a halakat, és el is rontottam kapásokat. Két-három óra leforgása alatt két süllőt, két csukát, és két fekete sügért fogtam.

Snecikém is élvezte a helyet, fotózott kedvére, én már fáradt voltam, de ő mondta, maradjunk még, hogy fogjak egy nagy harcsát. Hallgattam rá, és az egyik dobásnál, ahogy emelem fel a fenékről a wobblert, érzem ám, hogy nagyot akad, és azonnal megindul valami súlyos test a víz alatt. Pillanatok alatt lehúzta a 150 méter 16-os fonott madzagom.
Snecike ugrándozott, sikonyászott:

Juhijj! Itt a nagy harcsa! Bucci!!! Megvan! Ez hatalmas! Én még nem éreztem ekkora halat a horgomon! Megfogtam a dobot, pár méter damil maradt csak rajta. Lassan megállt a hal, megfordult. Úgy húsz perc múlva fele zsinórt vissza bírtam tekerni. Ránéztem kis merítő szákomra. Kiabáltam szerelmemnek, hogy rohanjon valahova nagy merítőért, vagy vágóhorogért.
Lelkes volt nagyon elfutott, majd negyed óra múlva lihegve visszajött, és mondta nincs semmi.

Akkor úgy 20-30 méterre volt a hal tőlünk, és egy pillanatra megmutatta magát. Meglepődtünk: egy olyan méterforma pikkelyes ponty volt a horgon. Kicsit kedvem szegte, hogy valószínű kívülről akadt, és nem harcsa.
Snecikém lihegve videózott, és fotózott, közben izgatottan bíztatott és kérdezte:

Mindjárt itt a halacska! Bucci bírod még?

Ilyennek képzeltem egy horgász feleséget álmaimban!

A hal már a móló előtt felfeküdt a vízre. Kedvesem lehasalt, de nem bírta felemelni, utána én próbálkoztam, de nem sikerült. Rám kiabált:

Bucci! A kezedre vigyázz! Nem szeretnélek megint ügyletre vinni! Kiakasztottam az első uszonyába akadt wobblert, és a ponty fáradtan, méltóságteljesen elúszott…

Élménydús nap volt.
Nagyon szívembe zártam ezt a vizet, azóta is járok ide.
De nem olyan boldogan már, mert az „én hálóm is kiszakadt valahol”, és Snecikém kiúszott belőle. Gyerekkori barátommal, Cice papával is jó ide járni, de Snecikémmel volt az igazi, ő meghozta mindig a szerencsémet!