Bufurc bácsi meséi – Bufurc, a bukott éjjeliőr

Boldogult házas éveim után szobafestő karrierem is a végét járta az ÉKÜ nevezetű tanácsi vállalatnál. Télen – munka híján – fagyszabadságra küldték a festőket. A fiataloknak felajánlották az éjjeli őri állást a kényszerszabadság helyett. Én elvállaltam, mert nehéz sorsom volt mint ifjú elvált, kellett a pénz a szórakozásra.

Két építkezésen kellett vigyáznom az értékekre, a Piros presszóval szemben a banknál volt építkezés, és az Igaz Feri irodájának épülete készült abban az időben.
Megmutatták a munkaterületem színhelyét, az igen csak puritánul felszerelt fémbódé pihenőhelyemet, és szabatosan, két tőmondatban elmondták a feladataim: vigyázz mindenre, járőrözzél óránként.

Járőrözni járőröztem is lelkesen a Sport kocsma, és a Piros Arany presszó között. Mikor bezárt a Sport, útközben nagyon figyelve mindenre átsétáltam a Pirosba. Itt záróráig beszélgettem a pultos lányokkal, ha volt rá keretem fröccsözgettem közben, akkor még nem volt zéró tolerancia, de arra figyeltem, hogy töményet soha nem ittam munkaidő alatt, főleg hogy kocsival is voltam, csak ha meghívott valaki.

Épp amelyik pincér lány dolgozott annak vallottam szerelmet, de ők még igazán képzett „békebeli” vendéglátósok voltak, és nem dőltek be holmi Bufurc flörtnek. Jó, az egyiknél meglett azért kitartásom eredménye, és egy nem épp hosszú, kéthónapos „nagy szerelem” lett belőle.

A presszó zárása után, visszamentem a munkaterületemre, és azzal a lendülettel, ahogy konstatáltam, hogy semmi nem hiányzik, be is raktam a Trabantom csomagtartójába négy zsák bitument, azért csak annyit, mert én tudom, hogy mennyi az elég, és nem is fért volna be több egyszerre. Ennek az árából finanszíroztam a kihagyhatatlan hétvégi meszesi diszkókat. Állandó kuncsaftom volt, számla nélkül, házhoz szállítva ötszázat kaptam zsákonként.

Az első 2 nap szabályosan munkaidő betartásával telt, de a 3. nap már rutinos éjjeliőrként, a presszó záróra után hazamentem aludni, és reggel 6-kor vissza, hogy nagyon fáradt fejet mutatva fogadjam a munkásokat. Sajnáltak is nagyon, hogy egész éjjel itt a hidegben őrködtem. Mondták is, hogy megérdemlem a jó éjjeliőri fizetésem.

Ha dolgoznom kellett hétvégén, este 8-9-ig ott voltam, addigra kellőképp putri szagom lett az őrbódémban befele füstölgő román kályhától, és így nem épp randi szagúan indultam meg a meszesi éjszakába. Azért a lelkiismeretem mindig megszólalt mielőtt elindultam volna, és a szélvédőre cetlit raktam ezzel a felirattal: „Meszesen vagyok stop. Reggel jövök stop. Robi” Így teltek a hétvégék.

A harmadik hónapban egy meszesi discó után jókedvűen megyek vissza szolgálati helyemre, hogy a fárasztó műszak után végre hazamehessek, és kipihenhessem a szolgálat fáradalmait. Munkahelyemhez érve látom ám, nagy a mozgás, hangzavar, rendőr és céges autók, sejtettem, hogy mi történt, el akartam sunnyogni, de Zeller Józsi bá kiabál, hogy itt a Robi, a mi őrünk, majd ő elmondja mi történt.

Vigyorogva odadülöngéltem a rendőrökhöz, és azok el kezdtek kérdezősködni, hogy kiket és miket láttam az éjjel, ugyanis betörés történt. Kicsit törve a magyart elmondtam, hogy láttam az Edét, a jegyszedőt, Krisztián Lacit is, és táncos lányokat, meg jó sok részeg embert. Abban az időben a Posztobányi rendőrnek, meg a többinek se abszolút semmi humor érzéke nem volt, és mondták ne szórakozzak.

Szegény Józsi bátyám, a művezetőm aggódott értem, főleg mikor elindultam a kocsim felé, hogy megyek haza. Oda jött hozzám és elkérte a kocsikulcsot, így szépen hazabattyogtam.
Hétfőn reggel a cégnél művezetőm hiába védett, elém tolták a közös megegyezéses felmondás papírt, és így lett szomorú vége éjjeli őr pályafutásomnak. Növeltem a munkanélküliek táborát, és megkezdtem 15 éves „teljesen hivatalos” fusizós karrierem.


Az oldal támogatója a Hufbau-Akker szaküzlet. További akciós termékekért ide kattints!