2026. 09. 08. kedd
Adrienn, Mária
: 365 Ft   : 315 Ft Benzin: 595 Ft/l   Dízel: 615 Ft/l   Írjon nekünk

Bufurc bácsi meséi 27. – A magasugrás mélységei, avagy, amikor Szerhij Bubkának éreztem magam

2019. 01. 26., 16:10
Kapcsolódó
téma cikkei (29)

A jó Bufurc izgalmas, változatos ifjúkorának – talán már föltűnt – volt egy szinte állandó kísérője, amely olajozta vidám történetei cselekményének előre haladását. Hajtóereje, spiritusza volt ez még felnőttkorának is – nem számolva most az utóbbi hét-nyolc más miatt vidám évet. Mert az előtt, bizony, sokfelé lehetett találkozni vele városszerte, de szinte csak olyan helyen, ahol mértek alkoholt is…

Ebből aztán sokszor származtak kisebb-nagyobb bonyodalmak, érték miatta néha balesetek is, amelyek legalább aznapra letörték volna jó kedélyét bárki másnak. De nem úgy az edzett, mokány Bufurcnak, akinek életében mindig fontos szerepet töltött be a sport! Ebben a történetében például mindjárt kétszer is kulcsszerephez jutott a sport, méghozzá először rögtön nagy kezdőbetűvel, ugyanis, mint oly sokszor, aznap is ott indult az esti program.
András Róbert, alias Bufurc így emlékszik erre majd’ negyven év távolságból visszatekintve:

András Róbert:
Amikor Szerhij Bubkának éreztem magam

Nagyon sokszor történtek velem a hétvégi bulikban olyan dolgok, amelyek az alkohol okozta deviáns viselkedésemnek tudhatóak be. Egyszer unokatesómékat vártam haza, hogy együtt bulizhassunk. Tizenhét éves voltam, azt hiszem.
Én már szokás szerint a Sport kocsmában voltam, és ott találtak rám.

Forrás: Tóth János

Nekik kicsit derogáló volt ez a hely, megvárták, míg megiszom az italom, és átmentünk az eggyel nívósabb Piros Arany presszóba. Beszélgettünk, hallgattuk a zenegépben FR. David: „Words”-ét, és Kovács Kati: „Józsi hol vagy” című dalát, közben fárasztottam Jolikát, a pincérnőt, aki nagyon jól bírta a gyűrődést mindig.

A Piros Arany után a még eggyel nívósabb Barokk kávéházba mentünk. Ott az elmaradhatatlan, ma már retrónak számító, nagyon finom meleg szendvics következett, és a menő ital, a Martini, cukros szélű pohárba, mert ugye, a 17 évesek „tudják, hogy mitől döglik a légy”!

Indulás előtt a szűrős Szimfim mellé vettem egy doboz arany Stuyvesantot horror áron, 50 Ft-ért, hogy a csajokat majd ilyennel tudjam megkínálni.
A végcél az Érsekkert, a Platán volt, Krisztián Laci ott tartotta az akkor még újdonságnak számító videodiszkóit. A lényeg a lényeg, én már a Barokkban eléggé jó hangulatot teremtettem magamnak. Ilyenkor még jobban szerettem a társaság középpontjában lenni, és kitűnni, általában valami baromsággal.
Így hát kifele menet az éribe Szerhij Bubkának, éreztem magam, akire úgy emlékeztem, hogy Szergej, de az előbb megnéztem a „mi barátunk Google-ban” és kiderült, hogy Szerhij.

Az Éri bejáratánál volt egy nem túl magas, piros, fehér sorompó, amin az ajtó is nyitva volt, de annyira tele voltam energiával, hogy mondtam unokatesómnak, hogy fogadjunk szemből „átviszem”. Sima bőrtalpú, kopogós cipőben voltam, a sorompó innenső felén beton, a másik felén vörös salak volt. Neki is iramodtam, „necc nélkül vittem a gátat”, de a salakon elcsúsztam, és a csuklómra ültem.

Furcsa zsibbadást fájdalmat éreztem, mikor kivettem a kezem, nézem a csuklóm, ami fura mód kitekeredve állt, kezem feje meg klaffogott.
Unokatesóm röhögve mondta: nyertél!
De nem volt tét.

Bementünk a kórházba, a sebész megigazgatta a törött kezem, és begipszelték.
Ezután visszamentünk a Platánba, de most simán az ajtót választottam. A buliban nyomtam a táncot a „Mamama useriseri”-re. Nagyon menő volt az UV fényben világító gipszes kezem! Kínálgattam a csajokat az arany Stuyvesanttal, és meséltem nekik, mi is történt velem. Mindenki „képességihez mérten” csajozott.

A videodiszkó végén Bruce Lee-t vetítettek, így aztán hazafele jól ment a kungfu a gipszelt kézzel.
Szegény anyukám meg:
– Veled már mögin’ mi történt? Mi az Isten agara faszát csináltál már mögin’? Égysző’ biztos a sírba visző’ té gyerök!

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 09. 07., 10:29
Szeptember 8-án, kedden rendezik meg Bátyán a Kisboldogasszony napi búcsút. A program 17 órakor horvát nyelvű szentmisével kezdődik a templom előtti füves területen, amelyet Tomaskovity Szabolcs atyával celebrálnak.
2026. 09. 06., 08:03
Kalocsa testvérvárosában, a szerbiai Kúlán nyílt meg a Dunatáj Fotókör közös kiállítása „Vajdasági mesék” címmel. A tárlaton a kalocsai fotós közösség több alkotója is bemutatkozott, köztük Török Töce Tibor, a Dunatáj Fotókör tagja.

Podcast

Szerzőként szerzett tapasztalatai nyomán vágott új kiadó alapításába Gyuricza Mártával közösen Rédei Viktória író, a betű & kép független könyv- és képregénykiadó vezetője, akivel májusban megjelent új kötetéről, a Vélt és valódi falakról, írásról, kiadásról és a magyar képregény helyzetéről is beszélgetünk a Fókuszban Podcast legújabb adásában.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 09. 08., 09:31
Az őszi szüreti rendezvényekkel együtt a mulatságok időszaka is kezdetét veszi, a Bács-Kiskun vármegyei rendőrség azonban arra figyelmeztet: az alkohol és a vezetés nem fér össze. Még >>>
2026. 09. 08., 09:24
Szeptember 8-án a könyvek, az olvasás és az írás fontosságára irányul a figyelem. A jeles nap hivatalos neve ugyanakkor az írástudás nemzetközi napja, amelyet az UNESCO kezdeményezésére tartanak világszerte. Még >>>
2026. 09. 07., 09:32
A hidegebb idő beköszönte előtt újabb segítséget kér a kalocsai állatmentő szervezet. A menhely 11 cicája számára meleg kuckókat alakítanának ki, ehhez pedig használt fa almásládákat várnak a segítőktől. Még >>>
2026. 09. 07., 09:03
Újra beköszönt a kánikula a hét elején: szerdán akár 35–36 fok is lehet, ám estétől hidegfront közelít. A hét második felében záporok, zivatarok és jelentős lehűlés hozza el a kora őszies időt. Még >>>
2026. 09. 04., 13:24
Balesetveszélyes, elszáradt ágak miatt ideiglenesen nem használhatók az Érsekkert szabadtéri fitneszgépei. A veszélyes ágak eltávolítását hétfőre tervezik. Még >>>
2026. 09. 04., 10:40
Felújítási munkálatok kezdődtek a kalocsai Kubikus park játszóterén. Még >>>
2026. 09. 04., 10:26
A Bács-Kiskun megyei rendőrök egy nemzetközi pénzmosási ügy irányítójához jutottak el, akit a brit hatóságok elfogatóparancs alapján Angliában elfogtak. Még >>>
2026. 09. 03., 11:39
Újabb adathalász üzenetekkel próbálják megtéveszteni az adózókat a csalók – figyelmeztet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK