Megdöbbentette a szőlőkközi városrészben élőket a néhány napja történt kábítószeres haláleset, amelyről hivatalos formában eddig csak az illető elhalálozásának tényét erősítették meg, annak kábítószerrel való összefüggését nem, és további részleteket sem közölt a rendőrség. A Kalocsai Roma Nemzetiségi Önkormányzat részben a lakosság tájékoztatása végett, részben drogprevenciós célzattal lakossági fórumot szervez jövő keddre rendőrségi bűnmegelőzési szakember és addiktológus bevonásával. Egy civil kezdeményezés az önkormányzat és a rendőrség határozott fellépését sürgeti, petíciójukat rövid idő alatt közel ötvenen aláírták.
A Roma Nemzetiségi Önkormányzat (RNÖ) közösségi médiás közleménye nyomán Napi gyors hírünkben már hétfőn hírt adtunk arról a szombaton történt esetről, amikor egy fiatal férfi állítólag kábítószer-fogyasztás miatt vesztette életét.
A múlt hétvégén történt halálesetről csak meglehetősen kevés információt tudtunk közzétenni, azt sem hivatalos tájékoztatás alapján.
Ezért a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatását kértük a történtekről. A rendőrség rendkívül szűkszavú tájékoztatásában mindössze annyit közölt válaszként, hogy
„A RENDŐRSÉG AZ ESET KÖRÜLMÉNYEINEK TISZTÁZÁSA ÉRDEKÉBEN ELJÁRÁST INDÍTOTT.”
Az eset részleteiről azonban semmit nem írtak, és azt sem erősítették meg, hogy valóban kábítószer áll a háttérben. Ezt a közösségi felhördülés nyomán mégis biztosra vehetjük, hiszen – túl azon, hogy az RNÖ korábbi ígéretét betartva jövő keddre drogprevenciós és tájékoztató fórumot szervezett [Erről alább bővebben! – A szerk.] – egy civil kezdeményezés is útjára indult, jelentős lakossági támogatással.
A mostani eset mindenesetre igazolni látszik a 168 óra korábbi értesülését arról, hogy a kalocsai cigányság körében „tarol a zsálya”, azaz a „herbál” néven is emlegetett új, olcsó szintetikus kábítószer, amelynek terjesztőin már 2017-ben is, féléves nyomozás után rajtaütött a rendőrség.
Ugyanabban a családban ez a második haláleset
A rendőrség szűkszavú tájékoztatása miatt azt is csak szóbeszédre és közvélekedésre hagyatkozva tudtuk meg, hogy a most elhunyt férfi ugyanabban a családban már a második áldozat, akinek halálát kábítószer-fogyasztásával hozták összefüggésbe.
A portálunkhoz civilek által eljuttatott petíció szerint
A MOSTANI ÁLDOZAT EGY 42 ÉVES CIGÁNY FÉRFI VOLT, AKI HÁROM ÁRVÁT HAGYOTT MAGA UTÁN.
A petícióból azt is megtudhatjuk, hogy korábban is történt egy haláleset, amelyet az elhunyt környezete a kábítószerrel hozott összefüggésbe.
Akkor
EGY 36 ÉVES FIATALEMBER HALT MEG A KÁBÍTÓSZER MIATT, SZINTÉN HÁROM ÁRVÁT HAGYVA HÁTRA.
Sok családot tönkretett
A petíció a Szőlőkköze, Gödrök köze és Kertekalja városrészek roma lakosságát jelöli meg a kábítószer-fogyasztás terjedésével általánosan sújtott réteget. A leírás szerint 2014-ben jelent meg ezen a vidéken a „herbál” gyűjtőnéven említett kábítószer, és az óta egyre súlyosbodó problémát jelent.
Amint írják
Roma családok gyermekei, mivel olcsón hozzájutottak, rendszeres fogyasztókká, függőkké váltak az idők során. Ezáltal családok mentek tönkre, adósodtak el, mivel a fiatal drogfogyasztók a családban fellelhető értékeket pénzzé tették, hogy droghoz jussanak.” Ráadásul
A FIATALOK KIESTEK AZ OKTATÁSI RENDSZERBŐL, TÁRSAS KAPCSOLATAIK SÉRÜLTEK, MENTÁLISAN LEÉPÜLTEK, ÉS VAN, AKIT GONDNOKSÁG ALÁ KELLETT HELYEZNI CSELEKVŐKÉPTELENSÉGE EMIATT.
A petíció azt is kifogásolja, hogy a romák érdekérvényesítése nem megoldott, amit abban is igazolódni látnak, hogy a kábítószer terjedése miatt többször fordultak az érintettek a kalocsai hatóságokhoz – a rendőrséghez, médiához, ügyészséghez – eredménytelenül.
A hagyományosaknál veszélyesebb, szintetikus hatóanyagok tejednek
A petíciómegfogalmazóik azt írják, hogy a herbál a marihuána hatását utánozza, azonban annál sokkal erősebb.
A THC-tól, CBD-től és más természetes kannabinoidoktól abban is különbözik, hogy míg azoknak nincs ismert halálos dózisa, addig az úgynevezett „herbál” – amelynek hatóanyaga lényegében valamilyen designer drog, új pszichoaktív anyag, vagyis tulajdonképpen „bármi” lehet –
KÖZVETLEN ÉLETVESZÉLYT EREDMÉNYEZHET – A PETÍCIÓ SZERINT HIRTELEN SZÍVHALÁLT OKOZ.
Azt írják, hogy a rendőrség arra hivatkozva hárítja el a megkereséseket, hogy a drog összetevői nincsenek tiltólistán, ezért nyomozást nem tudnak indítani.
Az, hogy a hatóanyag a listán nem szerepel, bizonyos szerek esetében tényleg fönnállhat, azonban a BTK újabb rendelkezései az ilyen szereket „új pszichoaktív anyaggal visszaélésként” a szer pontos jegyzékbe vétele nélkül is üldözni és büntetni rendeli.
Amint a petíció megszövegezői írják,
A CSALÁDOK UTOLSÓ KÉTSÉGBEESÉSÜKBEN FORDULNAK A FELELŐS SZERVEKHEZ A TERJESZTŐK MEGÁLLÍTÁSA ÉRDEKÉBEN.
Konkrétan
kérnek.
A petíciót Sztojka Katalin jogvédő indította útjára és azt már 45 en aláírták a kezdeményezőn kívül, mire portálunk birtokába került. A dokumentumot eljuttatják a
részére.
[A cikk a dokumentum képe alatt folytatódik!]
Jövő kedden lakossági fórum az RNÖ szervezésében
A KALOCSAI RNÖ MÁR KORÁBBAN DROGPREVENCIÓVAL EGYBEKÖTÖTT LAKOSSÁGI FÓRUM SZERVEZÉSÉT ÍGÉRTE AZ ESET UTÁN,
Amint a Facebook-oldalukon közzétett közleményükben írják, „a társadalom minden rétegében óriási felzúdulást kiváltott haláleset” kapcsán, az RNÖ elnöke egyeztetett a rendőrséggel is, Egri András bűnmegelőzésért és ifjúságvédelemért felelős képviselő pedig térségi szakmai értekezlet összehívását kezdeményezi, hogy közös összefogással gátat tudjanak vetni az újabb tragikus eseteknek.
JÖVŐ KEDDEN, VAGYIS FEBRUÁR 18-ÁN DÉLUTÁN ÖT ÓRAI KEZDETTEL DROGPREVENCIÓS LAKOSSÁGI FÓRUMOT TARTANAK A ROMA KÖZÖSSÉGI HÁZBAN.
A fórumot megnyitja Sztojka István, az RNÖ elnöke, majd azon előadást tart
Legutóbbi posztjukban pedig február 23-ára az áldozatok emlékének adózva közös imára, gyertyagyújtásra és megemlékezésre invitálják a gyászolókat, amelyen Sztojka István elnök mond majd beszédet.
* Képünk illusztráció! Forrás: BOON