2024. 03. 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 615.4 Ft/l   Dízel: 656.6 Ft/l   Írjon nekünk

LMP: sajtótájékoztató Kerpács Rezső képviselőjelölt bejelentéséről – Mind a 106 körzetben sikerrel állítottak jelöltet

Illés György Cinó  |  2018. 03. 06., 18:32
Kapcsolódó
téma cikkei (36)

Kerpács Rezső néhány hónapos gyermekével a karján állt helyi sajtóorgánumok mikrofonjai és kamerái kereszttüzében, miközben a párt kecskeméti származású közgazdásza, Vágó Gábor a pártok közti választási együttműködések lehetőségeiről szólt, miután bejelentette, hogy minden választói kerületben sikerrel állítottak jelöltet. Később Kerpács is megszólalt, ő migránskvóta ügyben nyilatkozott.

Ahogy országszerte, úgy a Bács-Kiskun megyei hat választói kerületben is sikerrel állítottak jelöltet, így a választók megtalálhatják majd jelöltjeiket a szavazólapokon – jelentette be Vágó Gábor, aki szerint az aláírásgyűjtés időszakában érzékelt választói támogatás a négy évvel ezelőttinél sokkal nagyobb reményekkel kecsegtet a párt szempontjából nézve.

Ideér a „vásárhelyi gyors”?

A Hódmezővásárhelyen megtartott időközi polgármester-választás eredményére is hivatkozva Vágó úgy vélekedett, hogy megfordult a trend, és „elkezdődött a fideszes rendszer olvadása.”
Tapasztalatai szerint sokan még nem döntöttek, hogy kire adják voksukat, de sokan jelzik, hogy részt kívánnak venni a választáson.


Forrás: Illés György / KALOhírek

Az LMP program alappontja, hogy az ember számít, és nem a pénz – mondta, hozzátéve azon véleményét, hogy a kormánypártok esetében ez fordítva van.
A helyi programokban a kis- és középvállalkozásokra is kiemelt figyelmet fordítanak, de a kis és közepes birtokon gazdálkodó mezőgazdászok számára is van kidolgozott javaslatuk, emellett fontosnak tartják az infrastruktúrafejlesztést, elsősorban ami a másod- és harmadrendű utak fejlesztését szolgálja.

A Bács megyei jelöltjeik között olyan is van – a kiskunfélegyházi Kiss Kálmán –, aki jó országos eredmény esetén listáról nagy eséllyel bejut a parlamentbe, sőt, 10 százalékos eredmény mellett akár két jelöltjük is képviselheti Bács-Kiskun megyét az LMP színeiben.

„Koordinált jelöltek” a láthatáron?

Egy újságírói kérdés a pártközi együttműködés lehetőségét firtatta. Vágó Gábor elmondása szerint jelenleg az együttműködésről folytatott tárgyalások arra irányulnak, hogy minden szavazókörben legyenek számlálóbiztosok, és ne legyenek olyan körzetek, ahol csak Fidesz-delegált ellenőrizheti a szavazás rendjét.

Az együttműködés további lépései a pártvezetés döntése és tárgyalásai során fognak kialakulni. E kérdéssel kapcsolatban Vágó azt tartja legfontosabbnak, hogy

AZ LMP AJÁNLATOT TETT MIND A BALOLDALI PÁRTOKNAK, MIND A JOBBIKNAK ARRA, HOGY GYŐZZÉK LE AZ ORBÁN-RENDSZERT, ÉS ALAPÍTSÁK MEG A JÖVŐ MAGYARORSZÁGÁT.

Ezzel kapcsolatban az LMP-nek nem csak formai, hanem tartalmi követelései is lesznek – tette hozzá Vágó –, mivel úgy gondolják, hogy a kormányzóképes alternatíva felmutatásához az elérendő célt is föl kell tudniuk mutatni.

A LEGKÁROSABB ÖSSZEFOGÁS-DISKURZUSNAK AZT VÉLTE, AMELYBEN CSAK AZ ESZKÖZÖKRŐL BESZÉLNEK A FELEK, A CÉLOK PEDIG ELSIKKADNAK.

Minderről részleteket csak a tárgyalások után lehet mondani, de Vágó szerint már most kijelenthető, hogy az LMP lehet a „rendszerváltásnak a kovásza”, mivel „középről” a Jobbikkal és a baloldali formációkkal is képes eredményes tárgyalásokat folytatni, míg a Jobbik a baloldali pártokkal nem tárgyal.

ITTENI JELÖLTJÜK MÉLTATÁSAKÉNT AZT EMELTE KI VÁGÓ GÁBOR, HOGY MAGAS MUNKABÍRÁSÁVAL ÉS KITARTÁSÁVAL OLYAN CÉLOKAT IS EL TUD ÉRNI, AMELYEKTŐL MÁR A RAJTVONALNÁL MINDENKI CSAK ELTÁNTORÍTANÁ.

A most még megbonthatatlannak tűnő Orbán-rendszert szerinte olyan „bulldog-mentalitással” lehet lebontani, amilyen Kerpács Rezsőé. Vágó szerint ők lesznek az alapjai annak, hogy fölépítsenek egy új Magyarországot.


Forrás: Illés György / KALOhírek

Koalíció? Még korai.

Vágó Gábor kérdésünkre sem volt hajlandó a párt esetleges koalíciókötési hajlandóságáról, ez irányú hozzáállásukról szólni, mondván, hogy most nem a koalíciós tárgyalások ideje van, ugyanakkor kijelentette, hogy pártjának tartalmi követelései vannak az esetleges együttműködéshez, és nem „emberekkel sakkoznak”.

Példaként hozta föl a lusztrációs törvénycsomagot, amely az ügynökakták nyilvánosságáról szól, és amely „szívügye az LMP-nek”. Erről parlamenti ülésnapot kezdeményeznek, hogy lehetőséget adjanak a Fidesznek, amint Vágó fogalmazott, „még utoljára”, hogy megszavazzák az ügynökakták nyilvánosságát.

Ilyen, konkrét ügyek melletti együttműködést képzel el a Jobbikkal Vágó, aki a választások kapcsán nem koalícióról, hanem koordinációról beszélt, amellyel kapcsolatban még folynak a tárgyalások.
Vágó ezekről nem közölt részleteket, ehelyett kijelentette: nem a sajtóban kell üzengetni.

Másik kérdésünk a pártközi választási együttműködés, visszaléptetési rendszer kialakításának lehetőségét célozta. Vágó szerint a pártok vezetőségeinek tárgyalásai mutatják majd meg, hogy sikerül-e, és ha igen, mely körzetekben sikerül konszenzusos jelöltet állítani. Azonban az egyezségnek a jelöltek nem lesznek akadályai Vágó szerint, aki így fogalmazott:

Az LMP Bács-Kiskun megyei jelöltjeinek mindegyikében van akkora alázat, és lojalitás a szervezet iránt, hogy amennyiben döntés születik, akkor azt végrehajtjuk. Végül még kíváncsiak voltunk, hogy a párt tapasztalatai alapján mennyire lesznek hajlandóak a választók átszavazni a pártok közti paktumok jelöltjeire.
Vágó szerint erről a választókat kell megkérdezni, de a maga véleményét megosztva elmondta:

CSAKIS AKKOR VAN ÉRTELME A KOORDINÁCIÓNAK, HA EZZEL A RÉSZVÉTELT IS TUDJÁK NÖVELI.

Kerpács Rezső a támogató aláírásokkal kapcsolatban elmondta: 636 aláírást adtak le. Az utolsó napig igyekeztek gyűjteni, elsősorban a lakossággal való kapcsolat ápolása érdekében. Kerpács az aláírásgyűjtés időszakában szerzett személyes tapasztalatai alapján úgy ítélte, hogy tízből hat fő változást akar, kettő többé-kevésbé elégedett a jelenlegi helyzettel, másik kettő még bizonytalan.

Migráció – nincs nemzetközi nyomás hazánkra

Egy kérdésünk arra irányult, hogy az LMP, amennyiben esetleg kormányzati pozícióba kerülne, hogyan kezelné a migráció ügyével kapcsolatos, az Unió felől hazánkra nehezedő nyomást.

VÁGÓ GÁBOR AZONBAN VISSZAKÉRDEZETT, HOGY MIFÉLE NYOMÁS, MERT Ő CSAK A FIDESZ-PROPAGANDÁRÓL HALLOTT E TEKINTETBEN.

Azt kértük, ez esetben válaszoljon a Fidesz-propaganda állításaira, mivel arra még emlékeznek a választók, hogy amikor a kormány elhatározta a határvédelmi kerítés megépítését, akkor ezért az ellenzéki politikusok és pártok szinte egy emberként támadták, költséges, alkalmatlan és szükségtelen beruházásnak beállítva a kerítésépítést, és csak a Jobbik volt, amelyik párt „jobbról lőtte” a kormányt, még szigorúbb intézkedéseket sürgetve.


Forrás: Illés György / KALOhírek

Vágó Gábor szerint azonban a valós problémákat kell tekinteni. Elmondta: előző nap sajtótájékoztatót tartott Budapesten Szél Bernadettel, arról, hogy elszabadultak a lakásárak és lakbérek, és milyen megoldást lehetne találni a mintegy 150 ezer üres lakás hasznosítására. Erre a Fidesz reakciója az volt, hogy migránsokat akarnak betelepíteni az üres lakásokba.

A segítséget kell odavinni!

Kerpács Rezső szerint a migráció ökopolitikai kérdés, és annak oka az, hogy azokban az országokban, ahol elindult az arab tavasz, súlyos aszály köszöntött be, 10-15 méterrel esett a talajvízszint. A mezőgazdaság tönkrement, az emberek pedig föllázadtak a diktatúrák ellen, és kénytelenek voltak elhagyni az otthonukat, mert a helyzet tarthatatlan volt, amit a kibontakozó fegyveres konfliktusok tovább rontottak.
Az LMP álláspontja szerint ezeket az ökopolitikai konfliktusokat ott, a keletkezés helyén kellene megoldani, és EP-képviselőjük az uniós fórumokon is ezt az álláspontot képviselte.

Kerpács szerint a kormány nem tartotta be a törvényeket, összemosta jogszabályi státuszokat, a bevándorlói illetve menekülti jogcímeket. Emellett azon véleményének is hangot adott, hogy szerinte

A BEVÁNDORLÁSNÁL A KIVÁNDORLÁS ÜGYE MÉG FONTOSABB.

Vágó Gábor emlékeztette munkatársunkat, hogy korábban az ENSZ közgyűlésén még Orbán Viktor is nemzetközi kvótarendszer bevezetését sürgette, a párt egy másik jelenlévő tagja pedig kijelentette:

Egy dolog biztos: az LMP kormányzása idején sem lesz több migráns, mint most, ezt megígérjük. A kerítés pedig állni fog mindaddig, amíg szükséges! [Az ENSZ 2015-ben megtartott, New York-i ülésén Orbán Viktor valóban szólt egy ilyen nemzetközi kvótarendszer kialakításának szükségességéről. Az elhangzottak értelmében az Európába érkező migránsokat globálisan osztották volna szét. A magyar miniszterelnök akkor ezt mondta: „A nemzetközi politika minden jelentősebb szereplőjének be kell majd fogadnia valamennyi migránst a globális kvótarendszer értelmében.” Orbán szerint ez azért szükséges, mert „Európa nem képes ezt a terhet egyedül elviselni. Ha a jelenlegi trendek folytatódnak, Európa destabilizálódik.” – A szerk.]

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!
Ehhez a cikkhez 0 darab hozzászólás érkezett. A kommentekhez gördítsen lejjebb.
Hozzászólások (Legyen Ön az első)
Csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá a cikkhez:
• Regisztrációhoz kattintson IDE.
• Amennyiben már regisztrált felhasználónk, a weblap legtetején lévő menüsávból elérheti a bejelentkezés panelt.

Még több friss hír

2024. 03. 26., 09:00
Decemberben ünnepelte egyéves születésnapját a „kultúrpiac”, de már a város várva várt nagyrendezvényei sorába tartozik a kézműves és kistermelői vásárt, és kulturális csemegéket összekötve a piacteret élettel megtöltő közösségi esemény, amelyet évszakonként tartanak meg, tavasszal a húsvét ünnepe előtt, virágvasárnapon.
2024-03-26 08:33:40
A Paks II. projektbe most bekapcsolódó szereplők jó referenciát szerezhetnek a nukleáris iparban, és később komoly eséllyel pályázhatnak nemcsak a környező országokban, de az Európa- és világszerte induló atomerőmű-beruházások beszállítóiként is. Mindezt a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgató mondta el a Portfolio konferencián. Jákli Gergely arról beszélt, hogy a paksi beruházáson megszerezhető referencia megnyitja ezt a piacot a vállalkozók számára. Kiemelte, hogy vannak új atomerőmű-építési és üzemidőhosszabbítási projektek, ahol szakemberekre, vállalkozásokra van szükség, különösen olyanokra, akik már tapasztalatot szereztek nukleáris területen. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 03. 28., 08:45
Mindegy milyen gépjárművet vezetünk, az alkohol fogyasztása tilos! Még >>>
2024. 03. 27., 10:50
Összegyűjtöttünk néhány egyszerű, de annál nagyszerűbb locsolóverset gyerekeknek! Még >>>
2024. 03. 27., 09:56
A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a tényre: száz emberből egy autizmus spektrumzavarban érintett. Még >>>
2024. 03. 27., 09:06
Egy fiatal férfi kért segítséget március 26-án a reggeli órákban, hogy tőlük külön élő édesapja egy késsel megszúrta édesanyját. Még >>>
2024. 03. 26., 16:00
Értékes emberi kapcsolatok, barátságok, segítőkészség és jókedv. Ezek a szavak jutnak először eszembe, amikor a március 23-24-én megrendezett kiskőrösi Agrár Expóval kapcsolatos benyomásaimat elevenítem fel. Még >>>
2024. 03. 26., 13:49
A revizorok megjelenésére a hivatali munkaidőn túl is számítani lehet. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK