2026. 04. 12.
Gyula
: 377 Ft   : 322 Ft Benzin: 582 Ft/l   Dízel: 586 Ft/l   Írjon nekünk

Bemutatta képviselő-jelöltjeit a Békés Kalocsáért Egyesületből kinőtt Összefogás – A résztvevő pártok neve egyszer sem hangzott el

Zsiga Ferenc  |  2019. 08. 14., 08:47
Kapcsolódó
téma cikkei (61)

„Sok szeretettel hívom meg Önöket az „Összefogás”, és a „Békés Kalocsáért Egyesület”, mint jelölő szervezet sajtótájékoztatójára, „Az Összefogás képviselő jelöltjei” címmel” – áll abban a meghívóban, amely szerkesztőségünket invitálta a Szalontai Cukrászdába, augusztus 13-án, 14 órára. Természetesen mentünk, már csak azért is, mert a meghívó további szövege szerint a sajtótájékoztatón Bolvári Ferdinánd, az Összefogás polgármesterjelöltje és Kerpács Rezső, az Összefogás szóvivője ezúttal az egyes választókörzetek jelöltjeit mutatja be a nagyobb nyilvánosság számára.

A sajtótájékoztató résztvevőit Kerpács Rezső köszöntötte, majd kifejtette: 
„Mielőtt a jelölteket bemutatnák, elkerülhetetlen, hogy az Összefogásról is ejtsünk néhány szót. Az Összefogást öt szervezet alkotja. Az öt szervezet együttműködésének az volt az oka, hogy felismerték azt a társadalmi igényt, hogy a várost csak olyan széleskörű összefogás tudja irányítani, amely a társadalomban igényként felmerül. A társadalom és a mi városunk is sokszínű, így az összefogás a nemzeti radikális oldaltól a konzervatív jobboldalon át, a szociáldemokrata baloldalt is beleértve, egészen az ökopolitikáig reprezentálja a társadalom sokszínűségét. 

Az előttünk álló önkormányzati ciklusnak mi így készülünk nekivágni, és a ciklusokon átívelő éveket így próbáljuk meg eltölteni.”

Ezt követően a szóvivő az 1. számú választókörzet jelöltjeként Bolvári Ferdinándot, az Összefogás polgármesterjelöltjét nevezte meg, akit felkért, hogy a többi jelöltet már ő mutassa be.

Bolvári Ferdinánd kijelentette: „Azért időzítettük a mai napra a sajtótájékoztatónkat, mert október 13-ig pontosan kettő hónap van a választásokig. Úgy gondoljuk, hogy a mai nappal sütjük el a rajtpisztolyt.

2. számú körzet képviselő-jelöltjeként Réfy Vilmost indítjuk. Réfy Vilmost 30 éve ismerem. Először mint szakemberre tekintettem föl, de manapság legjobban az őszinteségéért tisztelem és képviselőként is számítok majd az őszinte kritikáira. 

3. számú körzet képviselő-jelöltjeként mutatom be Balogi Józsefet. Józsiban egy megbízható, becsületes embert ismertem meg, az elmúlt öt évben együtt ültünk a pénzügyi bizottságban. Józsi 25 évig élt a lakótelepen, rend és tisztaság szeretetével nagyon szépen fogja képviselni a lakótelepen élőket. 

4. körzet jelöltje Szabó Balázs. Szabó Balázst onnan ismerem, hogy egyik lányom kézilabdázott. A kézilabda utánpótlás egyesület elnökeként kerültünk kapcsolatba. Egy nyíltszívű, őszinte, sportszerető emberként nézek rá. Az elmúlt öt évben képviselő-társak voltunk, itt is úgy ismertem meg, mint aki őszinte, becsületes és mindig vállalja a véleményét. Képviselőként is számítok ezen tulajdonságaira a következő öt évben. 

Az 5. számú körzet, Szőlők köze képviselő-jelöltje Farkas Éva. Évával több mint húszéves barátság fűz össze, mind a négy gyermekünket tanította néptáncra, sok száz kalocsai gyermekkel együtt. Nagyra becsülöm szociális érzékenységét, kitartását a jótékonysági gyűjtésekben, jótékonysági mozgalmakban. Nagyon nagyra becsülöm az állatszeretetét.

6. számú körzetben Romsics Istvánt, közismert nevén Romeszt indítjuk. Istvánra öt évvel ezelőtt figyelmet föl, amikor kitalálta a jótékonysági ételosztást. Csodálattal figyeltem, milyen kitartással viseltetik a jótékonysági rendezvények iránt. Egy nagyszerű közösségi ember, aki őszinte barátja nagyon sok kalocsainak.

7. számú körzetben Hegedűs Zoltánné Farkas Erikát indítjuk. Erika Farkas Éva húga, őt is húsz éve ismerem. Nagyon nagyra becsülöm, ahogy a szakmája, a pedagógia iránt viseltetik. Nagyon lelkes képviselője lesz majd a Keretvárosnak, ahol született és ahol családjával együtt közismert személyiség. 

A 8. számú körzetben Király Róbertet indítjuk képviselő-jelöltként. Robi közgazdász, vállalkozó, üzletember, sportember, sikeres vállalkozást vezet. Emellett a Kalocsai Futball Club elnöke. Nagyon sokan nagy tisztelettel néznek rá, mint sportmenedzser a Kalocsai Futball Clubbot egyenesbe állította” – fejezte be a jelöltek bemutatását Bolvári Ferdinánd.

Kerpács Rezső azzal folytatta: „Politikai értelemben sokszínű csapatot tudtunk összeállítani, a programalkotás során is erre a sokszínűségre támaszkodunk. A városnak egy olyan programot tudunk adni, amely a problématérképek mellé megoldásokat is ajánl, és amelyhez mindenki a lehetőségeihez mérten tud hozzátenni.

Az Összefogás jelöltjei megértették, hogy csak közösen tudnak olyan várost építeni, amelyben mindenki megtalálja a lehetőségét, nem valami ellen, hanem Kalocsáért fogjuk végezni a munkánkat.” 

Újságírói kérdésre válaszolva Bolvári Ferdinánd elmondta, az Összefogás augusztus 20-a után ismerteti a programját.

Portálunk kérdéseként hangzott el: Meglepődve tapasztaltuk, hogy dr. Magóné Tóth Gyöngyi nem szerepel a képviselő-jelöltek között. A háttér információk szerint azért nem, mert az egyik párt részéről volt egy olyan alku, ha ő képviselő-jelölt lesz, nem támogatják sem az Összefogást, sem annak polgármester-jelöltjét. Mi igaz ebből, miért nincs a jelöltek között dr. Magóné? Holott aktívan támogatta a Békéseket, például a közösségi médiafelületeken.

A választ Bolvári Ferdinánd adta meg: „Én azt gondolom, a városban nagyon sok pletyka, találgatás van, nem kell mindennek fölülni. Magóné Gyöngyi nagyon aktív tagja az Összefogásnak, tudva lévő, hogy a Mindenki Magyarországáért Mozgalom megyei képviselője is. Gyöngyi lelkesedéséből és munkavégzéséből vannak, akik arra következtettek, hogy képviselő-jelölt lesz, de a tárgyalások során ez a csapat kapott bizalmat. Minden egyes döntésünk többségi szavazással dől el.

Ellentétben a híresztelésekkel, ez egy demokratikus szervezet, nincsenek pozíciók ígérgetve, itt minden egyes kérdést az Összefogást alkotó öt szervezet többségi szavazásával döntjük el. Azt tudom csak mondani, hogy a képviselő-jelöltjeink itt ülnek, önökkel szemben.” – mondta Bolvári Ferdinánd.

A sajtótájékoztató végén a képviselő-jelöltek szimbolikusan két fát ültettek el a Negyvennyolcasok tere mellett azzal, hogy „a szavak mellett a tettek is beszélnek.”

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 04. 11., 16:00
Néhány napja városunk polgármestere csúsztatásokkal, valótlan tartalmú és hangulatkeltő közösségi médiás poszttal próbálta befolyásolni a közvéleményt. Korábbi valótlan állításait visszhangozta az általa támogatott párt képviselőjelöltje. Ne hamis információk alapján hozzanak döntést! – 2 in 1: tény és vélemény egy cikkben.
2026-04-11 10:25:11
A helyi sakkélet jeles képviselői még nem ismerhették meg a siker semmihez nem fogható varázsát csapatbajnoki mérkőzéseik során. Az eddig lejátszott nyolc fordulójuk során még győzelem nélkül szerénykednek az NB II-es csapatbajnokság Asztalos csoportjának kilenc csapatos mezőnyében. Korábban, a Kalocsai SE színeiben versenyeztek, de már régóta nem ültek asztalhoz versenyszerűen.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 04. 12., 17:00
Április 12-én az emberiség egyik legnagyobb álmát ünnepeljük: az űr meghódítását. Az űrhajózás világnapja a felfedezés, a bátorság és a tudomány diadala. Még >>>
2026. 04. 12., 12:07
A kerékpárlopások jelentős része megelőzhető lenne megfelelő lezárással. A szakemberek szerint néhány egyszerű szabály betartásával sok kellemetlenségtől kímélhetjük meg magunkat. Még >>>
2026. 04. 11., 13:46
A Fidesz és a Mi Hazánk plakátjait csütörtök reggelre firkálták össze és szaggatták le ismeretlenek. Még >>>
2026. 04. 11., 11:10
Április 11-én Debrecen városa kerül a figyelem középpontjába. A jeles napon a város múltját, értékeit és közösségét ünneplik. Még >>>
2026. 04. 11., 10:55
Április 11-én a verseké a főszerep Magyarországon. A magyar költészet napján irodalmunk legszebb alkotásai és alkotói előtt tisztelgünk. Még >>>
2026. 04. 11., 10:42
Április 11-én világszerte a Parkinson-kórra irányul a figyelem. A jeles nap célja, hogy növelje a betegség ismertségét és erősítse az érintettek támogatását. Még >>>
2026. 04. 10., 11:44
Április 10-én a figyelem a daganatos betegségek megelőzésére és a korai felismerés fontosságára irányul. A Nemzeti Rákellenes Nap célja, hogy tudatosabbá tegye az embereket saját egészségük megőrzésében. Még >>>
2026. 04. 10., 11:31
Idén is meghirdette közlekedésbiztonsági novellaíró pályázatát a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőrség. A megmérettetésen a Bajai Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Technikum tanulói kiemelkedően szerepeltek. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK